Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)
Tanulmányok - Géber József: Boldogasszony csipkéje, avagy a ménfőcsanaki málnatermesztés százhúsz év, II. rész
ARRABONA 2005. 43/1, TANULMÁNYOK önköltséget meglehetősen alacsonyan tartotta. „Mindig aszonták, hogy úkkő meghagyni, hogy ne dűjjön el. Tehát nem azon törekedtek, hogy itt fönn terem, hanem csak eddig." (kb.l métert mutatott) (XVII.). A későbbi ikerhuzalos kordonoknál pedig így történt: „Itt mennek a zsinórok, s afölött, hát egy ilyen méter húsz centire lenyírjuk a többit. Volt olyan, amibül egy métert le köllött nyírni. Mert ha azon minden megmarad az a sok kacs, termés, akkor olyan apró, mint a gombostű feje. így meg ugye, ha elvesszük azt a felesleges részit, ami megmarad, meghozta a kacsokat, szíp, ilyen málnák voltak, és megérte ezt csinálni, mert mennyiségileg is több lett, mintha mind meghagyjuk, minőségit meg nem is mondom, mer nagyszemüek lettek. Meg ugye, ha ilyen hosszú hajtások megmaradnak, nem tud egységesen érni, és hogyha már egyik fele, tehát a málnának egyik fele piros volt, a másik fele meg zöld, akkor nem lehetett szedni. Vagy egyik fele elérett, a másik meg halványpiros volt, már az sem volt első osztályú. De hogyha így tudtuk kezelni, akkor egységesen érett. Szép ám, szép vót az, nagyon-nagyon szép volt. Gazdaságos volt." (IV.) A kapálást tavasszal a vesszők visszametszése, a hegyezés után kezdték meg. A gyomok irtására, a talaj vízháztartásának biztosítására és talajlazításra szolgált. Azt szokták mondani, „egy kapálás egy öntözés" (VIII.), vagyis annyit ér. Az időjárástól függően a gaz növekedése szabta meg, hogy hányszor kellett megkapálni. „Ha gazos vót, megkapátam." A málnaültetvények talajművelését sekélyen kellett végezni, mert a növény gyökerei a talajfelszín közelében vannak. A sorközben nőtt, vagy fölös számú zöldhajtásokat is kapálással távolították el. Nagy változást jelentett a kézi kapa mellett a „tulikapa", a lófogatos ekekapa használata, és a kapálógép megjelenése. Mindegyik használatának feltétele volt, hogy a málnát sövényszerű, zárt sorokba kényszerítsék, és csak a sor vonalának megfelelő 50 cm szélességben engedjék létezni. Ezzel könnyebbé vált a munka, mivel a sorközt megjárták, és csak a sorából kellett a gazt kikapálni, kihúzkodni. A kapálás folyamata női és férfimunka is volt egyben, de a technikai eszközök kezelésének nehézsége a férfiak hatáskörébe utalta a kapálás nagyobb felületi hányadát. A nők pedig hajladoztak tovább a sorok között. A legtöbb embert és legnagyobb szervezettséget igénylő munkafolyamat a málnatermesztésben a szedés. Itt mutatkozik meg az egész évi verejtékezés gyümölcse. Volt, aki szerette szedni, volt, aki nem, de egyet mindenki tudott, hogy ebből lehet megélni, előbbre lépni. A gondolkodás alapja, hogy: „Az öregek mindig aszonták, ami megvan, azt nem szabad epazanyi, ha megtermett, akkor értékesíteni kell. Akkor minek van? Minek dógoztunk? a van-tól nem kell félni". (VII.) A szüret időjárástól függően eltartott három, néha négy hétig is. „Azér mondom, mer egy héten háromszor szedtük, és az négy hét, tizenkétszer biztosan megszedtük. Négy héten, két-három naponta." (XII.) A szedést előre át kellett gondolni, még egy családon belül is meg kellett szervezni, hogy minden napra legyen elegendő szedő. Azok a családok voltak előnyben, ahol sokan voltak, mert könnyebben meg tudták oldani a szedést. Nem voltak rászorulva segítségre, és a munkáskéznek megfelelő nagyobb málnás művelését is fel tudták vállalni. A málna szedése szezonjellegű, ezért mindenki ehhez igazította életét. Az egyéneken keresztül az egész társadalom életét is a málna léte határozta meg. A győri üzemekben dolgozók ekkora ütemezték a szabadságukat, „málnaszabadság"-nak emlegették. A kommunista időszakban az amúgy is korlátozott, elhanyagolt vallásos életben a helyi plébános, Vönöczky Fábián Gyula O.S.B., a málnaszedéshez 108