Arrabona - Múzeumi közlemények 43/1. (Győr, 2005)
Tanulmányok - Géber József: Boldogasszony csipkéje, avagy a ménfőcsanaki málnatermesztés százhúsz év, II. rész
GÉBER J ÓZSEF _____ MÁLNA TERMESZTÉ S GYÓR-MÉNFÓCS ANAKON II. R ÉSZ vesszők elégetése. „Össze köllött szedni, ki kellett hordani, aztán hát jó volt azt eltüzelni, mert az volt a betegség csírája. Hát minden málnaföld mellet vót egy üres darab, aztán ott gyújtottuk meg. Aztán oda babot vetettünk. "(XVII.) A letermett vesszők eltávolításával egy időben az új hajtások kiválogatását is elvégezték, 6-8 vesszőt hagytak egy bokornyi területen. A régi málnások jellemzője volt még az is, hogy a sorokba ültetés után a kifejlett növény gyökérhajtásai által „elvándorolt", mert sajnálták kivágni a szép hajtásokat, így elég kuszává váltak a sorok. A trágyázást két-három évenként, mindig ősszel végezték. Az istállótrágyát tartották a legjobbnak, és a téesz-időkig hozzá is lehetett jutni, akkor is, ha valakinek nem volt állata: „hát, őszön, akkor még lehetett istállótrágyával trágyázni. "(III.) A málnaültetvénynek mindig a sorát kell trágyázni, két oldalról aprótrágyával, vagy a melegágyak aljából kikerült, érett trágyával. A trágya bemunkálását a földbe vagy azonnal a sorokba rakás után végezték, vagy meghagyták tavaszra. Sekélyen kellett művelni, ezért a trágya bemunkálására villát vagy kapát használtak, „Apró trágyával megteríteni ősszel, tavasszá meg ráhúzni a fődet, az a legjobb trágyázás. Villával ástuk, villával. Ásóval nem lehetett ásni, mert elszabta... ugye ölég fönt van a málnának a gyökere." (XVII.) Később, amikor nehezen lehetett istállótrágyát beszerezni, tyúktrágyát, galambtrágyát, nyúltrágyát, gombaföldet, a városi talajerő-gazdálkodástól humuszt is felhasználtak a trágyázásra. „Meg itt a termelőszövetkezetnek nagyon sok baromfija volt és annak a trágyája, és az olyan, úgy meghajtotta azt a málnát, csodálatos, mer ugye az, hogy nevezzem meg, olyan sok zsenge hajtást hozott az az idős málna, meg termést, hogy csodálatos. Ugye az a tyuktrágya nagyon meghajtotta, nahát ezzel azt akarom elmondani, hogy a több termés érdekibe ilyeneket meg köllött csinálni, mindig trágyáztunk meg műtrágyáztunk. Nitrogén, szuperfoszfát, meg kénsavas kálik, most is, most is, ugye most már nincsen istállótrágya, most is. Ősszel. Szemcsés szuperfoszfát, kénsavas káli, hát nitrogén, az legkevesebb, mert ugye azt csak tavasszal szoktam, de azért szerettem egy kis nitrogént is beletenni, mert ha száraz volt a tavasz, ez a műtrágya ugye bele volt kapálva, van rotációs kapám, és az nedvesen tartotta a földet. Lekötötték a vizet tavasszal, mer vót ám olyan tavasz is, hogy eső nékül vót, de a mi málnánk, először is azért, mert olyan dús volt, hogy beárnyékolta önmagát, alig tudott az eke elmenni a sorok között. Másodszor meg hát a műtrágyával lekötöttük a vizet, ugye a nitrogén az nagyon besegített abba, hogy földszintre hozta a nedvességet." (III.) A műtrágyák használata összefügg az intenzívvé váló termesztéssel és a szervestrágya hiányával is. A pétisóval, vagyis a nitrogén műtrágyával vigyázni kellett, mert jó talajokon kárára volt a málnának. „Emlíkszek rá, egyszer az após adott neki egy kis pétisót, a málnának, aztán olyan dús lett, hogy összeburútak, aztán meg kipállott, így megpenészesedett." (I.) Az első munka tavasszal a hajtások visszavágása volt, utána jött csak a kapálás. A Ferenci (Lloyd George) fajtáról a szakirodalom ezt írja: „Sarjai erőteljesen fejlődnek... Támasztó nélkül a nehéz termésfürt erősen lehajlítja a hajtásokat. "(ROZSNYAY 1963. 11.) Mindebből az következne, hogy valamiféle támasztó alkalmatosság terjed el a fajta megjelenésével. Azonban ez itt speciális művelési mód kialakulását eredményezte. Ez annyiból állt, hogy tavasszal - a szokástól függően - 80-100-120 cm-re visszavágták, ilyenformán a termővesszők mereven álltak. A szakemberek szerint ez nagyon nagy terméscsökkenést jelentett. Ezt tő- és vesszőszám növeléssel ellensúlyozták, és a támrendszer nélküli termelés az 107
