Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)
Tanulmányok - Tóth Henriett: Apollón és Marsyas mítosza a győri Xántus János Múzeum egyik kőemlékén
TÓTH H ENRIETT A POLLÓN É S MARSYAS MÍTOSZA A GYŐRI XÁNTUS JÁNOS MÚZEUM^ világot, nem szerepel C. lulius Severinus sírsztéléje, ahogyan Gabler korábbi, 1968-as munkájában sem. (Gabler 1968. 51-78.) Ennek oka egyszerűen az, hogy a sírkő nem az egykori Arrabona territóriumán, hanem Zalaváron került elő, bár ettől eltérő vélemények szintén megfogalmazódtak. Míg Mócsy András a zalavári lelőhely mellett foglalt állást (Mócsy 1959, 217., 73/1), addig Barkóczi László szőnyi eredetűnek véli (Barkóczi 1944-45., 172-174.). Mi volt hát Marsyas oly súlyos vétke, mely nevét megőrizte a késői korok számára is? A száraz tények helyett énekelje meg történetét a költő! „Egy közülünk miután Lycie-beliek veszedelmét elmondotta, akad másik szóló: a szatírról, kit Latona szülötte legyőzött tritoni sípon, s megkínzott, s aki így kiabált: »Mért rántsz ki magamból? Ennyit a sípomnak szava, bánom bánva, nem ért meg!« Testéről bőrét, míg ő ezt elsírta, letépték, tiszta merő seb volt, csöpögött mindenhol a vére, meztelenül inait lehetett már látni, az ér mind bőrtakarótlan ver, s ugrál, számlálni lehetne megrángó beleit s mellében az izmai szálát. Faunjai szántóknak, sürü erdők isteni népe, és a fivér szatírok, meg a most is kedves Olympus sírva siratták mind, meg a nimfák, s mind ki a bércen csordát és gyapjas nyájat legelőre terelget. Akkor a termőföld, könnyüktől ázva, a könnyet mind befogadta, a könnyet alanti erébe beszívta, vízzé tette előbb, azután kifolyatta a légre. S róla e gyors folyamot, mi lefut meredek peremek közt, Marsyas - így nevezik, Phrygiának tiszta folyóját." (Ovidius: Metamorphoses VI. 382-400 Devecseri Gábor fordítása) 3 Figyelmesen olvasva a költő szavait kiderül: nem „egyszerű viaskodás" rejlik az isten és a szatír vetélkedése mögött... Marsyas Kübelének, az anyaságot, termékenységet, az élet és halál körforgásában megtestesülő örök természet újjászületését kifejező istennőnek a kísérője. Sípja egy szarvascsontból készült kétágú síp. A szarvas egyaránt szent állata Kübelének és Artemisznek, a szűz-nimfa-banya hármasságában megjelenő nagy anyaistennőknek. (Gondoljunk csak Artemisz epheszoszi nagy szobrára, melyen emlők sokaságával ábrázolva ékesen bizonyítja ezen, a későbbi szűz vadászistennő által háttérbe szorított jellemvonását.) Marsyas mintegy véletlenül botlik bele az Athéné által elhajított sípba, s miközben Kübelével bejárja Phrygiát, s örömöt szerez az egyszerű parasztoknak, nem tud ellenállni dicsérő szavaiknak - mindezzel előidézve saját végzetét. Mint szatír, Marsyas egyértelműen a „teltséget", a tobzódó életörömöt, erotikus képzeteket testesít meg. De nem istenként, csak az istennő kísérőjeként. Márpedig az anyaisten25
