Arrabona - Múzeumi közlemények 42/2. (Győr, 2004)
Recenziók - Szakál Gyula: Vállalkozó győri polgárok 1870–1940 (Sikeres történeti modellváltás) (Tóth László)
' / 2. _ ; lem hanyatlása és az iparváros szemléletének a kialakulása már a XIX. század utolsó harmadában elkezdődött és Zechmeister Károly polgármestersége idején a kezdeti szakaszon már nagyjából túl is jutott. Egy ideig a város közhangulatában még együtt élt és vitában formálódott a „kalmár város" dehonesztáló jegye és az iparváros büszke szemlélete. Viaskodásukat nyomon követte a kortárs Szávai Gyula a Győri Hírlapban, és Vörös Károly kutatásai is részint erről szólnak. Itt azonban nem bizonyító erejű egy 1933-as városok közötti munkáslétszám összehasonlító vizsgálata. Ez ugyanis statisztikai adatsor lévén, nem igazolja azt a szemléleti ütközést, ami a kereskedő- és az iparváros felfogás között már jóval korábban, mintegy fél évszázada elindult és valósággal uralta a város közhangulatát. Itt tényszerűen be kellett volna mutatni Győr város 1900 előtti emelkedő évtizedeit és a századforduló gazdasági vállalkozásainak működését: nemcsak a banki szféra, hanem az ipar, a kereskedelem, az agrár szektor történeti elemzését is el kellett volna végezni. Úgy tűnik, hogy a szerző könnyen belenyugodott abba, hogy Vörös Károly ezt a kutatást már publikálta, pedig ő egy történeti módszert, az adólisták forrásértékének kritikai elemzését végezte el, példásan és követhető, iskolateremtő módon. A győri történeti kutatásban szinte közhelynek számít, hogy Győr az 1867-es kiegyezés utáni évtizedekben, az addig elevenen lüktető, gazdag kereskedő magyar középvárosból (hazai körülmények között) jelentős ipari várossá fejlődött. Győr történelmében a dualizmus időszaka progresszív, teremtő és emelkedő korszak volt (nagyjából ettől datálható a nagyvárosi „státusz" kialakulása), olyan történelmi léptékű fejlődést és anyagi gyarapodást ért el tehetséges és rátermett vállalkozói révén, akik részint az ide települt külföldiekből (többnyire osztrák-német és cseh-morva területekről), másrészt a tartósan Győrött élő polgárság közép- és kispolgári rétegeiből kerültek ki. A külföldi, idegen vállalkozók - tőkeerősek lévén - általában önálló befektetőként léptek fel és többnyire gyáralapító beruházásokba fogtak, a helyiek pedig a gazdasági és urbanizációs vállalkozásokat, általában közösségben, részvényesként élték meg és aktívan szövetkeztek különböző gazdasági fejlesztő vállalkozásokra. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy város gazdaságitársadalmi előrehaladását leginkább a gazdasági (és politikai, közigazgatási) elit gondolkodása és gyakorlati tettei határozzák meg, ilyeténképpen teljesen közömbös, hogy az elit idegen, vagy tősgyökeres hazai vállalkozó. Ugyanakkor a helyi ipari vállalkozók tőkeerejének és gazdasági aktivitásának megítélésében - minden valószínűség szerint - a szerző érvei a meggyőzőbbek Vörös Károly azon nézetével szemben, mely kissé lebecsülte a győri gazdasági elit vagyoni viszonyait és önálló, vállalkozói mentalitását. (Bár megjegyezzük, hogy a győri helytörténetírásban új szellemet képviselő Vörös Károly technikai okokból nem vizsgálhatta meg a győri ipari részvénytársaságok dokumentumait). A XIX. század utolsó harmadában valóságos vállalkozási láz fejlődött ki a városban, mely jótékonyan átjárta a városi lét minden szegmensét és ezzel intenzíven és nagy lendülettel bontakozott ki Győrött az indusztrializacios folyamat. A gyáripari fejlesztéseket időben megelőzte az 1890-es évek elején kidolgozott, ún. urbanizációs program, melyből egy új minőségű, látványos, „nagyvárosias" jegyeket magán hordozó, példás városfejlesztési terv készült, ami Zechmeister Károly polgármester irányításával valósult meg szigorú rendben és „vaskövetkezetességgel". A nagyformátumú polgármester távlatokban gondolkodott, előbb-utóbb meg kellett teremteni a városban a nagyarányú iparfejlesztés infrastrukturális 215
