Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)

Perger Gyula: Szent, kép, kultusz. Megjegyzések Szent Vendel magyarországi tiszteletének kérdéséhez kisalföldi példák alapján

PERGER GYULA _ £ZEN£KÉKÜLI USZ kép a karzatra került, miközben az újonnan festett freskók között helyet kapott Szent Vendel, mint pásztor, igaz, talán a régebbi festményre utalva, lába előtt nem koronával, hanem püspöksüveggel. Az útmenti szakrális kisemlékeken - nyilván a térben való ábrázolás korlátozott lehetősége miatt is - Vendelt mindenütt mint pásztort láthatjuk. Kezében bot, lábá­nál bárány, vagy barom, ritkábban korona, mint az ebedi vagy a peredi szobor ese­tében (Liszka 2000, 89; 102.). A szent foglalkozására - az éppen divatos ruhán kí­vül - többnyire kalapja, tarisznyája utal, remeteségének jeleként pedig, néhány esetben - a metszetekhez hasonlóan - könyvet is tart a kezében. A XIX. század ele­jére datálható szobrok - még a rokokó hatását mutatva - a későbbi képtípushoz ha­sonlóan, térdelve, imára kulcsolt kézzel ábrázolják Vendelt. (7-8. kép) Mivel e köz­téri monumentumokon Vendel csak mellékalak, imája a kompozíció középpontjába helyezett, megfeszített Krisztusnál talál meghallgatást. Hogy Vendelnek a befogadó közösség szemében igazi pásztornak kell lenni, jól mutatja a ránk maradt különbö­ző megfogalmazású alakokon túl, 13 egy a XIX. században Osliban lejegyzett törté­net is. Eszerint „Keskeny és szűk kápolna volt az, téglából rakott oltárán kőszobor, szent Vendel képe állott, az ajtó fából és léczezve és nyílt volt, mivel szüntelen föl­törték. A szoborról mesélte nekem öreg Gyarmat Józsefné, hogy lányka korában a remetét megbízták, hogy faragtassa szent Vendel képét Sopronban. Meglett és meg is hozta de az embereknek nem tetszett, mivel strimpli és czipő volt a lábán. Vissza vitte a remete és csizmává tetette lábbelijét. Lássuk is hogy lábszárai vékonyak." 14 5. kép Szent Vendel mint remete és pásztor. Ponyva előlap, Nagyszombat, 1775 55 6. kép A Gyermek Jézushoz imádkozó Szent Vendel. A pusztasomorjai kápolna oltárképe, 1865. (Tanai Csaba Taca felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom