Arrabona - Múzeumi közlemények 42/1. - Szent-kép-kultusz. Tudományos konferencia Győr, 2001 (Győr, 2004)
Kostyál László: Paul Troger és tanítványai a Nyugat-Dunántúlon
KOSTYÁL LÁSZLÓ _ _ .PAUL TRÓGER ÉS TANÍTVÁNYAI A N YUGA T-DUNÁNT ÚLON segédjeként dolgozott a bécs-mariahilfi templomban (Mojzer 1981, 39-49; 48). 2 A mester egyik monográfusa, Wanda Aschenbrenner Strattmannt Tróger akadémiai tanítványai között sorolja fel. A monográfia másik szerzője, Gregor Schweighofer feltételezi, hogy Tróger halála után ő volt a szerzője annak a nekrológnak, amely a Wiener Diarium 1761. november 26-i számában jelent meg, és amely máig az egyik legfontosabb, a mester életére vonatkozó forrásunk. Feltételezésének egyik alapja, hogy Strattmann volt - utóbb már udvari festőként Tróger egyik legközelebbi munkatársa, halála után második házasságából származó két gyermekének gyámja, és özvegyének képviselője a hagyatéki ügyekben (Aschenbrenner-Schweighofer 1965, 207; 56-57). Amennyiben valóban ő a letenyei kép festője, úgy az időskori munkája, melyen azonban részletekig menő pontossággal ragaszkodik egykori professzora eredetijéhez. Tróger egyik legjelentősebb tanítványa, Caspar Franz Sambach (1715-1795) mestere után már három évvel megjelent régiónkban. 1747-ben gróf Batthyány Lajos kancellár és kegyúr rendelte meg nála az akkor a közelmúltban elkészült nagykanizsai ferences templom főoltárképét. A sziléziai származású Sambach 1740-174l-ben (annak haláláig) a kor legjelesebb szobrászának, Georg Raffael Donnernek tanítványa, 1744-ben az akadémia festőpályázatának első díjasa - ekkor még fiatal, ismeretlen festő, minden bizonnyal frissen befejezett akadémiai tanulmányokkal. Alapos felkészültségének a kanizsai oltárkép - első ismert műve - a legfőbb bizonyítéka. Batthyány kancellár nyilván alaposan tájékozott volt a bécsi festészeti körökben, hogy a gyakorlatilag kezdőnek számító Sambachra merte bízni a kanizsai franciskánusok oltárképét. A Szent Családot ábrázoló kompozíció nagyvonalú magabiztossággal, ízes elbeszélő részletekkel fogalmazza meg témáját. A finom, részletező rajz, a kitűnő térbehelyezés, a sötétmeleg, harmonikus, kicsit füstös színek és az ezeket „felöltöztető" bensőséges hangulati töltés a fiatal Sambach művészetének kiforrottságát mutatják. Kompozícióját szűk másfél évtizeddel később az utóbb Zalaapátiban is tevékenykedő Josef Adam Mölk használta fel a Graz melletti Weizberg plébániatemplomának oltárképén. Az igen kvalitásos kanizsai oltárkép kitűnő ajánlólevélnek bizonyult Sambach számára, hisz a következő évben, 1748-ban már a jezsuiták székesfehérvári templomának Szent István-freskóciklusát festette. Hazánkban később dolgozott a budai Nagyboldogasszony templomban (1758), a budai és a pozsonyi várban is, Kanizsán induló pályafutásának csúcsát azonban a bécsi akadémia igazgatói tisztje (1772-től, más forrás szerint 1779-től) jelentette (Kostyál 1997, 57-61). A Tróger tanítványoknak, és a korszak egész közép-európai festészetének legkiemelkedőbb alakja Franz Anton Maulbertsch (1724-1796). Tizenhat évesen került Bécsbe, ahol az akadémia növendékei részére kiírt pályázaton 1750-ben első díjat nyert. 1758-tól már az intézmény rendes tagja lett. Az évszám némi jelképes értékkel is bír számunkra, hisz a festőt 1757-ben hívta Padányi Bíró Márton veszprémi püspök Magyarországra, megrendelésére ebben és a következő évben festette meg a sümegi plébániatemplom zseniális, Krisztus életét bemutató freskóciklusát, amely új korszakot nyitott a magyar festészetben. Sümeg ebben az időpontban de facto püspöki székhely Zala valamint Somogy Vas és Veszprém megye spirituális központja volt. Az energikus, a rekatolizációs folyamatban kiemelkedő szerepet játszó Bíró püspök a bécsi piarista vagy a heiligenkreuz-gutenbrunni templom freskói alapján már tájékozódhatott Maulbertschről, akinek tevékenysége a következő évtizedekben az egész közép-európai régiót behálózta. Fiatalkori képeit - közülük 105
