Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tóth Imre: A „szebb jövő szivárványhídján”. Széplelkek és realisták a nyugat-magyarországi kérdésről 1932–1936

ARRABONA 41.2003. TANULMÁNYOK a távolabbi szemlélők, vagyis a nyugat hatalmainak esetleges rosszallását kivívnák, fegyvert adnának a környező országok politikusainak kezébe is, akik mindent megtettek, hogy a magyar külpolitikát lejárassák. Mindezeket kiolvashatjuk a miniszterelnökség ajánlásából, mely mindezekre való tekintettel a soproni propaganda leállítását szorgalmazta. Ottlik mellesleg megjegyezte, hogy ha Burgenland hovatartozásának ügyét a népszuverenitás elvének megfelelően rendeznék, legalábbis sok optimizmusra lenne szükség a magyar remények beteljesedését illetően. Berlin álláspontja a kérdésben nehezen ítélhető meg egyértelműen. Bár a germán agitáció cseppet sem csillapodott, hetilapok, újságok tömege árasztotta el elsősorban Sopron és Kőszeg szállodáinak, kávéházainak asztalait, a német kormány igyekezett ezektől az akcióktól távolságot tartani. A német-magyar közeledés hatására a német fővárosból mérsékelni óhajtották a Magyarország felé irányuló pángermán propagandát. Ha ez nem is sikerült minden esetben, a látszatát mindenképp el akarták kerülni annak, hogy a hangulatkeltést Berlinből gerjesztik. Ottani körök a Német Távirati Iroda egyik munkatársán keresztül is igyekeztek megnyugtatni a magyarokat, hogy Hitler nem kívánja erősíteni a német mozgalmat, mely ugyan egyre intenzívebb, de ennek a hivatalos német hatalom sem tud gátat szabni. Azzal érveltek, hogy a közvélemény „követeli" az „auslanddeutsch" irányzat erősödését. Hangoztatták, hogy német tisztviselők részéről az agitációt a minimumra kívánják redukálni, súlyt helyeznek arra is, hogy a két ország kapcsolatát a hivatalos vágányokon tartsák, és az azon kívül állók ne ronthassák Budapest és Berlin viszonyát. A magyarországi német kisebbség figyelmét felhívták arra, hogy támadásaik ne a magyar kormány ellen irányuljanak, titkos támogatásukat pedig azoknak tartogatták, akik a Németországtól való függetlenség látszatának megőrzésére alkalmasabbak voltak. Mackensen német követ 1935-ben is felhívta kormánya figyelmét arra, hogy sok németországi ügynökség figyelmen kívül hagyja a Wilhelmstrasse politikai útmutatásait, és veszélyezteti a birodalmi külpolitika egységes irányát. Mackensen azt látta volna célszerűnek, ha a kisebb-ségekkel kapcsolatos propagandaügyeket egyetlen, felelősséggel rendelkező ügynökség kezébe adnák. Ugy látta, hogy a német identitás megőrzése ezentúl nem a németség körében folytatott fél illegális propagandamunkán fog múlni, hanem elsősorban a két kormány közötti együttműködésen. A konstruktív légkör, és a „nem egészen indokolatlanul szkeptikus" magyar közvélemény megnyugtatása a feltétele annak, hogy a németség érdekében tevékenykedőket ne tekintsék a pángermán gyarmatosítás propagandistáinak Magyarországon. Az egyre meghittebbé váló német-magyar kapcsolatok egyik faktorát egyes megfigyelők épp a burgenlandi kérdésben 260