Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tóth Imre: A „szebb jövő szivárványhídján”. Széplelkek és realisták a nyugat-magyarországi kérdésről 1932–1936

ARRABONA 41.2003. TANULMÁNYOK nem tudta elérni. A sajtóosztályon közölték ugyan vele, hogy az egész történetből egy szó sem igaz, Károly királyt ennek ellenére nyugtalanította a dolog, így a követnek muszáj volt dementiert fordulnia Berlinhez. 20 A vita újbóli felbukkanása mindenesetre elegendő indítékkal szolgált Engelbert Dolfuss osztrák kancellár számára, hogy adandó alkalommal deklaratív módon elvágjon minden további találgatást a terület státuszával kapcsolatban. 1933 júliusában a burgenlandi keresztényszociális párt hazafias tüntetésén jelent meg, és kijelentette, nem állhat elő olyan politikai szituáció, amelyben újra vita merülhet föl Burgenland hovatartozása körül. „(...) Burgenland, a maga német lakosságával elválaszthatatlan részünk. Országunk Burgenlandtól a Bodeni tóig, a cseh határtól a Karavankákig megbonthatatlan egészet képez" - hangoztatta a kancellár. Nemsokára kiderült, Dolfussnak mennyire igaza van. 1934-ben az Ausztriában fellobbant belső feszültségek, lehetőséget teremthettek volna a helyzet kihasználására. Erre az évre az akuttá vált belpolitikai válság mind a „marxista forradalom", mind pedig az osztrák nácik esetleges puccsának veszélyét magában hordozta. Az osztrák kabinet februárban először a bécsi munkásság felkelésével találta szembe magát. A hazai fajvédők egy részének várakozásai ellenére azonban Gömbös gyors fegyverszállítmányokkal erősítette Dolfuss pozícióját, és esze ágában sem volt bármit is lépni Burgenland ügyében. A radikális területvédők nehezményezték, hogy a „magyarok" 1919 óta mindig „bűnös némaságba merültek, s mégcsak nem is emlegették soha a gyalázat-koncot. [é:Burgenlandot - T.I.] Nem hozták elő soha a sajgó seb mérhetetlen fájdalmát és keserűségét, hogy az egykor fegyvertárs is beállott az országrablók társaságába." E területvédők élesen bírálták a Gömbösig működött kormányokat, amiért elfojtottak minden irredenta gondolatot. Elvesztegetett évtizednek tekintették a 20-as éveket, állandóan napirenden kívánták tartani a terület visszaszerzés gondolatát, és csak a kedvező pillanatot várták, hogy újból aktivizálhassák magukat. Legfőbb vezetőjük az egykori felkelő vezér, Prónay Pál és hívei 1931 óta elutasították a soproni népszavazási ünnepségeken való részvételt is, mivel a város szerintük lemondott az 1921. január 10-i és december 14-i határozataiban foglalt célokról. A tizedik évfordulóra írt fogalmazványukban alaposan leszedték a keresztvizet a Bethlen-kormány tagjairól is. Trianon vazallusainak titulálva őket, szemükre vetették, hogy annak idején gyáva, gerinctelen módon Velencébe siettek és a „szégyenletes egyezménnyel megsemmisítették millió magyarok reménységét, elgáncsolták az irredentának ezen egyedüli bázisát." Tiltakozásul 255