Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tomka Péter: Az avar kori temetkezési szokások kutatásának újabb eredményei

ARRABONA41.2003. TANULMÁNYOK nokultúrális magyarázattal Heinrich Zabehlicky, aki a többes temetkezéseket a koraközépkori temetőkben a későantik kultúra maradványainak nyomai közé sorolta (Zabehlicky 1985,178). Már itt előre bocsátjuk, hogy az etnikai interpretációt nem tartjuk megalapozottnak. Egyrészt a római kori esetek többsége utántemetés (ami a hivatkozott 9. századiak között is előfordul), ezek kérdésével itt nem foglalkozunk. Másrészt az a gyakorlat, hogy két vagy több személyt ugyanabba a sírba temessenek, nemcsak a provinciában volt jelen, hanem, amint látni fogjuk az alábbiakban, más területeken is. Nem kötelező tehát a jelenség mögött későantik forma továbbélését feltételezni. A leghihetőbb, legelterjedtebb nézet szerint a közös sírba temetettek azért kerülnek egymás mellé, mert az amúgy az életben is szoros kapcsolatban álló személyek - véletlenszerűen - egy időben (közel egy időben) haltak meg. A halál oka persze különböző lehet (leginkább betegségre, azon belül is járványra szokás gondolni). Lipp Vilmos már 1884-ben a pietas-ra utalt (Lipp 1884,13). Rhé Gyula idézett kétségei (Rhé 1924,37-38) után Móra Ferenc anya és csecsemője illetve "isten szegényei" egyidejű halálát hangsúlyozta (Móra 1932, 60-61). Sági Károly megjegyzése (amit K. Kovács László néprajzi-etnológiai adataira alapozott), hogy t. i. házastársak, anya-gyerek, testvérek együttes temetése mindig, minden népnél előfordul, a keményen kritizált szövegkörnyezet hatására figyelmen kívül maradt (Sági 1954,97). A problémakört módszeresen tekintette át Kovrig Ilona (Kovrig 1963, 66-67). Felhívta a figyelmet arra, hogy a nő-gyerek kettős sírok esetében nemcsak a szülésbe belehalt anyákat kell számításba venni (hiszen számos esetben idősebb gyermek fekszik a nő mellett), cáfolta a gyerekgyilkosságról elterjedt nézetet, elvetette a (hallgatólagosan terjedő) úr-szolga magyarázatot és határozottan állást foglalt amellett, hogy a kettős-többes sírok halottai egy időben haltak meg, rokonok, családtagok kerültek így egymás mellé közös sírba. Nézetét magáévá tette a mértékadó kutatás (Cilinská 1966,120-121; Cilinská 1968, 53; Friesinger 1971,216; Friesinger, 1971-74,83; Friesinger 1975-77,98 - megemlítve, hogy a jelenség nem szűkíthető egyetlen korszakra; Garam 1979, 44; Daim 1987,76-80; Garam 1995,170). Lehetséges okként általában a járványos betegségeket nevezték meg, néha egyebekre is utaltak (ételmérgezés, helyhiány). Tulajdonképpen ehhez a nézethez csatlakozott Sági Károly is, aki a római provincia gyatra közegészségügyi állapotára következtetett abból, hogy észlelte a többes temetkezések halmozódását a 4. század közepe táján. A közismerten néprajzos szemlélettel "megvert" szerző a sokat idézett Wilke-féle 1929-es tanulmányból mást is kiolvasott, mint annak idején Cs. Sós Ágnes: Wilke ugyan ritkaságként kezelte az egy időben történő elhalálozást, de számos alternatív lehetőségre rámutatott (szerencsétlenség-baleset, gyilkosság, öngyilkosság, szülés, járvány) (Sági 1981,118). 17