Arrabona - Múzeumi közlemények 41/1-2. (Győr, 2003)

Tanulmányok: - Tuba László: A Moson megyei sajtó története (1848–1945)

ARRABONA41.2003. TANULMÁNYOK pártfogolt néppártiak ellenében, s ez 1898. december 25-én a lap meg­szűnéséhez vezetett. A váltakozva 2 illetve 4 oldalon megjelenő újság egy-egy jelentősebb írással kezdődött különféle témákról (ünnepek, al­ispáni jelentés, növelés, telefonhelyzet, iskolaügy stb.), ezenkívül törvénykezési híreket, statisztikai kimutatásokat, megyei bizottsági infor­mációkat és hirdetményeket közölt. Szerzői között kevés volt a Mosón megyei, s ez meg is látszott mind a híranyagán, mind a témáin, a helyi és egyéb írások arányán. Egy év múlva, 1899. november 5-én Ralbovszky Géza bruck-újfalui vezetőjegyző indított új lapot Mösíinvármegye címmel. Egy rövid idő kivételével mindvégig ő maradt a Magyaróváron megjelenő hetilap szerkesztője és kiadó-tulajdonosa is. Alcíme szerint az újság társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap, később (föltehetően anyagi támogatás ellenében) a Mosonvármegyei Községi és Körjegyzők Egyletének és a Magyar-Óvári Széchenyi Körnek is közlönye volt. Első számában nem találunk programot, hacsak Ponori Thewrek István A vidéki sajtó című cikkét nem tekintjük annak, amelyben önérzetesen vállalja a vidékiséget. 1900 márciusától az év végéig Anhang zu Moson­vármegye címmel kétoldalas német nyelvű melléklete is volt a perio­dikának, ez a tartalmat tömörítve hozta németül. Mind a tartalmát, mind hangvételét és témáit tekintve tisztes színvonalú volt a vármegye támogatásával megjelenő Mosonvármegye, hű tükre volt a megye hivata­los liberális színezetű, keresztény, nemzeti, konzervatív fölfogásának. Személyeskedésekbe nem nagyon bocsátkozott - kivéve a győri Dunántúli Hírlappal folytatott vitáját -, nemzetiségi kérdésekben pedig toleráns volt. Szerzői között katolikus papok, tanítók, jegyzők, akadémiai tanárok, ügy­védek, bírók és vármegyei tisztviselők voltak, a lap széles szerzői bázison működött, s ez meg is látszott a színvonalán. Foglalkozott a társadalmi gondokkal, a közéletet érdeklő gazdasági, erkölcsi és oktatási kérdésekkel, valamint aktuális témákkal, s volt tárca rovata és humoros része is. Hir­detései 2-3 oldalt tettek ki a 6-8 oldalnyi terjedelemből. Bár a lapfejen Magyaróvár szerepelt a megjelenés helyeként, a szerkesztőség és a nyomda is Bruck-Újfalun, a későbbi Királyhidán volt. A Mosonvármegye 1903. július 19-i számában Ralbovszky Géza szerkesztő azzal jelentette be a négy éve megjelenő lap megszűnését, hogy egy új laptársnak engedi át a teret, amely föltehetően a néhány hónapja indult Magyaróvári Hírlapot (s nem mint Ralbovszky írta Híradót!) jelenthette, amelyet olvasói párt­fogásába ajánlott. Anda Gyula árvaszéki jegyző és laptulajdonos 1903. március l-jén Magyaróvári Hírlap címmel indította útjára Mosón megye leghosszabb életű helyi újságát, amely kisebb kihagyásokkal, változó szerkesztővel és tulajdonossal, de egészen 1945. május 6-áig szolgálta olvasóit. Kezdetben 166

Next

/
Oldalképek
Tartalom