Arrabona - Múzeumi közlemények 40/1-2. (Győr, 2002)

Arcképek - Áldozó István: Áldozó József 1892–1983

ARRABONA40.2002. ARCKÉPEK megyei tanácselnök helyettes említette a „méltatlanul elfelejtett festőművész" nevét. A termelőszövetkezetnek megalakulásától fogva tagja volt, a tehetséges festőművész fiatalkorához hasonlóan napkeltétől napnyugtáig dolgozott. A nehéz helyzetben lévő szövetkezetben csak annyi fizetést kapott, amennyi létfenntartásához elégséges volt. Sem rajzvászonra, sem pedig festékre nem volt pénze. Művészetét csak a 1960-as évektől kezdték újra elismerni. Nagyapám elbeszélése szerint a fordulat a következőképpen történt: „Úgy a hatvanas években lehetett, hogy a kultúrotthonban voltam. Egyszercsak megállt egy autó, kiszállt belőle egy ember, s Áldozó József lakhelye felől érdeklődött. Mondtam neki, én vagyok az öccse, jöjjön, megmutatom a házát." A jó szándékú ember a Győr-Sopron Megyei Tanácstól jött, s döbbenten állt művész nagybátyánk életkörülményeit látva. Jóska bácsi egyébként élete végéig egyszobás, földes konyhás, s egy kamrából álló szegényparaszti házban lakott. Udvara és kertje azonban takaros volt, kertjébe például rengeteg fát telepített. Hamarosan vásznat, festéket, rajzeszközöket vásárolt neki a megyei tanács, s egyben intézkedtek nyugdíjazása ügyében. „Ön művész Úr csak alkosson"mondta a tisztségviselő. Kapuváron, a Városi Kiállítóteremben volt 1961től szinte mindig gyűjteményes kiállításainak a helye. Ettől kezdve minden alkalommal résztvett a megyei és országos kiállítások mindegyikén. Legjelentősebb ezek közül 1971-ben Budapesten, az Ernst Múzeumban rendezett kiállítása volt. A tárlatot Z. Szabó László nyitotta meg. Z. Szabó Lászlónál találóbban talán senki nem jellemezte Jóska bátyánk művészetét: „Csók István Áldozó Józsefben éppen azt a paraszti őserőt, azt a harmóniával párosult valóságszemléletet fedezte fel, ami a korabeli magyar festészetből hiányzott, ami egyúttal a népből jött «őstehetségek» alkotásainak lényegét jelentette: a célszerűség és szépség együttes jelentkezését. A falusi lét... határozta meg festészetét. Nem a na^y kataklizmák, de nem is az ünnepi percek megörökítésére törekedett... Ő erősebben kötődött a valósághoz; őt a mesék és mítoszok helyett inkább a hétköznapok szigorúbb törvényű világa fonta körül". Festményei közül itt a Krumpliválogatók (1943), az Istálló (1961), a Regruták (1955), a Krumpliszedők II (1956), a Krumplihámozó (1943), a Falusi udvar (1968), a Szomszéd (1961), a Mákfejtő (1943), a Szunyókáló (1943), és az Utcarészlet (1929) című festményeit, valamint az Utcai koldus (1927), Vasárnap (1929), Vigadozók (1930) és a Szekér (1961) című grafikáit állították ki.

11 Nyolcvanadik születésnapjához közeledve a Nemzeti Galéria „Naiv művészek tárlatán" láthatták egy-egy alkotását. Jóska bátyánk egyébként a naiv művész elnevezést nem igazán szerette. Alkotásait alaposan szemügyre véve valóban távol állt a naiv művészektől. Festményei a 469