Arrabona - Múzeumi közlemények 38/1-2. (Győr, 2000)

Tanulmányok: - Tóth László: Millenniumi ünnepségek Győrött és a vármegyében

TANULMÁNYOK ARRABONA 38. 2000. ségesen nézték a millenniumi ünnepségeken tapasztalt, felfokozott magyar hangulatot. Az 1896-os országgyűlési választásokon való részvételt pedig egyszerűen megtagadták. Báró Bánffy Dezső miniszterelnök "erős kéz" politikája nemcsak a nemzetiségi törekvések és a munkásság bérmozgalmainak letörésére irányult, hanem Magyarország közép-európai regionális szerepkörének megerősítését is szolgálta. Bánffy arra törekedett, hogy a Monarchián belül Magyarország szerepe erősödjön (ez nem kis vitát váltott ki osztrák oldalon) és kialakuljon Budapest regionális központ szerepköre. Ezért első rangú nemzeti érdeknek tekintette a "nagyhatalmi állás" kialakítását, hogy Magyarország ne váljék "a szomszédok politikai játéklabdájává"(Hanák 1972,304.) és stabilizáló erő legyen a térségben. A miniszterelnök politikai elveit átvette a kormánypárti elit, és a millenniumi ünnepségeken elhangzott ünnepi beszédekben valamint a sajtóban terjedt az erőszakos, soviniszta magyar szemlélet. Általában a dicső nemzeti múlt és a nagyhatalmi szerep hangoztatása jellemezte a millenniumi ünnepségek egészét, amely a történelmi helyzet teljes félreértelmezésén alapult, s következményei, történelmi veszélyei már áthúzódtak a 20. századra. A kulturális-szellemi életet eluralták a külső politikai hatások, virágzott az öntelt, szűklátókörű, egyoldalúan nemzeties szemlélet. A művészet szinte valamennyi ágazatában a nemzeti romantika és a historizmus szelleme érvényesült. A történetírás is részben áldozata lett a hamis nemzeti büszkeségtudatnak: a históriai gondolkodás szellemét és stílusát a romantikusság és a szónokiasság jegyei jellemezték, végeredményben "szolgálólánya" lett a politikai érdekeknek. Ezek a jegyek mutatkoztak meg a millennium tiszteletére kiadott "Magyar nemzet története" c. tíz kötetes nagy monográfiában is, melyet az Athenaeum társaság gondozott. Szekfű Gyula így kommentálta ezt a jelenséget: "A történetírás nem mestere az életnek... nem nyitotta fel az emberek szemeit, mert magának sem volt bátorsága, a beteg társadalom közepett, tisztán erkölcsi öntudatra hagyatkozva, tudományos lelkiismerettel munkálkodni". (Szekfű 1989, 348.) A késő utókor úgy látta, hogy a történettudomány társadalmi szerepe gyökeresen megváltozott: "Nem mulattatást, vigasztalást, hanem hasznos ismeretanyagot várnak a történettudománytól mindazok, akik a polgári átalakulás és nemzeti megújulás szükségességét felismerték." (R. Várkonyi 1973,

1. kötet 178.) Kevés volt a haladó, józanul gondolkodó, a jelent és a jövőt higgadtan és tárgyilagosan értékelő hang. De ezt is elnyomta az 1896-os "szent év" ünnepségeinek nagy zaja: az ezer éves Magyarország fejlődésére, küzdel259