Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. Szűzanya típusa az ölében álló gyermekkel, valamint a háttérben felbukkanó magyar ruhás alak. Mindazonáltal a készen kapott mintát némileg át is alakította Hieronymi, módosítva Mária s a kis Jézus alakját, a herceg tartását - amely ennek köszönhetően lendületesebbé és markánsabbá vált -, valamint a háttérfigura szerepét. Ez utóbbi változtatás tekinthető a leginkább invenciózusnak, amenynyiben az előkép kissé funkciótlan, szemlélődő alakját logikus módon bekapcsolva a kompozícióba, a cselekmény szerves részesévé tette. Aszerecsenyi főoltár után tíz esztendővel, 1812-ben újból megfestette Hieronymi Szent Imre herceg fogadalmát (3. kép). E kép és a hozzá tartozó oltárépítmény eredetileg a pannonhalmi bencés monostor templomában állott, majd a Stornóféle restaurálás alkalmával 1872-ben átkerült - több más berendezési tárggyal együtt - a közelben fekvő apátsági birtok, Nyalka újonnan emelt plébániatemplomába (Sajó 1996b, 197). Ugyanazt a kompozíciós sémát követi, mint a szerecsenyi oltár: a jelzésszerű templombelsőben két lépcsővel megemelt oltárasztal előtt térdepel a mentés-hermelinpalástos ifjú herceg, miközben tekintetét az oltármenza felett megjelenő égi látomásra emeli. Ezen a ponton azonban megváltozik a jelenet - ikonográfiái értelemben is -, mivel a gomolygó felhőkből Mária és fia helyett küldöttük, egy angyal száll alá, jobbjával a szüzesség liliomát nyújtva Szent Imre felé. A kép jobb szélén, a herceg mögött nyitott árkádív emelkedik, amelyen keresztül sommásan odavetett hegyes tájra láthatunk rá. A kompozíciót két, a megelőző század provinciális oltárképfestészetének gyakorlatából származó szárnyas puttó egészíti ki. Egyikük a bal alsó sarokban ülve tekint ki a nézőre, jobbjával az ország címerét tartja, míg baljával a hercegre mutat, mintegy királyi mivoltát jelezve - gesztusa egyben kapcsolatot teremt a néző valós és a kép festett világa között is. A jobb felső sarokban repkedő pendantja a theatrum sacrum-ként értelmezett jelenetet mintegy feltárva emeli a magasba a színpadot rejtő nehéz függönyt. Ujabban felmerült, hogy az eredetileg szintén a pannonhalmi apátsági templomban, pontosabban a külső Szent István kápolnában állott Szent István-oltár festménye ugyancsak Hieronymi munkája (4. kép). Az oltárt a képpel együtt a Storno-féle restaurálás alkalmával, az 1870-es években szállíthatták át jelenlegi feltalálási helyére, a győri Szent Ignác templom evangéliumi oldalának a bejárat felőli első mellékkápolnájába (Sajó 1996b, 197). Az oltárkép Szent István koronafelajánlását eleveníti meg a XVII. század végére kialakult és a későbbiekben kanonizálódott ikonográfiái típusnak megfelelően, ezúttal égi látomás formájában. Az idős, ősz szakállú király szürkés felhőgomolyagokon állva nyújtja a felette magasodó Mária s gyermeke felé a koronázási jelvényeket. A figura megformálása nem túl szerencsés, mivel első pillantásra nehéz eldönteni, hogy térdele avagy áll, de testének arányai az utóbbit valószínűsítik. Hosszú, földig érő, mellrészén zsinóros vörös mentét visel, amelyet a derekán kék zsinóröv fog össze. István király öltözetének ilyetén való megformálása historizáló jellegű, mivel ez a fajta mente a XVII-XVIII. századi rövidebb, s utóbb csákóra vágott típussal szemben a XVI. században volt divatos. Vállán hermelingalléros, aranyszálakkal gazdagon átszőtt, szélein sötét drágakövekkel ékes palást, amelynek súlyos pompája s fényben megcsillanó felülete Hieronymi festői tudásának csúcsát jelenti. Az ég királynőjeként, fején koronával megjelenő Mária a gyermek Jézust tartja az 285