Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)
Tanulmányok – Közelmények - Székely Zoltán: Hieronymi Ottó Ferenc (1766/68–1829)
ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK részt arraa tényre, hogy munkái, amelyek nem silányabbak az akadémiai festők alkotásainál, ritind Győrött - ahol egyébként már 18 éve adózó lakos -, mind néhány más megyében közismertek. Beadványához mellékelte rajzművészetének próbadarabjait is, amelyekről mentegetőzve jegyzi meg, hogy az idő rövidsége miatt sietve készültek. Szavainak igazolására csatolta ezenkívül még gróf Széchényi Ferenc 1800. július 1-én kiállított bizonyítványának Győr város kancellistája által hitelesített másolatát, amely szerint a gróf néhány esztendővel korábban, ötnegyed éven át gyermekeinek rajztanáraként alkalmazta Hieronymit . A benyújtott anyagokat Szvoboda, az Építészeti Igazgatóság vezetője 1818. augusztus 8-án kelt jelentésében bírálta el. Az április 14-éig beérkezett pályázatok közül Franz Otto Hieronymiét egészen megfelelőnek ítélte ahhoz, hogy a kérvényezett állást elnyerje. Bár a csatolt hat darab rajz nem tökéletesen tiszta és szorgalmatos, de a szabadkézi rajzok határozottak és néhány "jelentéktelen csekélység" kivételével helyesen kivitelezettek; az árnyékolás pedig félreismerhetetlenné teszi az ügyes mesterkezet, amely megfelelő körülmények közepette többre is hivatott. A Bartenstein mellékelte öt darab, a pesti rajziskolában négy évvel korábban másolt próbarajz kapcsán leplezetlen iróniával jegyezte meg: érthetetlen, hogy miért ezeket, az ügyesebb rajziskolás szintjén mozgó darabokat küldte be, amikor számos olyan akadémiai, tehát magas színvonalú rajzzal rendelkezik, amelyek állítólag kevés iskolában lelhetők fel. Ezek híján a beküldött darabokra, mint Bartenstein legjobb munkáira kénytelen tekinteni, amelyek azonban alkalmatlanok arra, hogy belőlük az ifjúság oktatásához szükséges tulajdonságokra következtessen. Schütz esetében - átlátva, hogy pályázatát inkább alacsony javadalmazása, mintsem Nagyvárad egészségtelen klímája motiválta jelenlegi posztján való megtartását és ezzel együtt fizetésének a kívánt mértékre való kiegészítését indítványozta; mivelhogy kevés az olyan használható egyéniség, aki elhagyná ezen általánosan hasznos tehetség mellett a tanári állást, hogy elfogadjon egy alacsonyabb fizetést. Sperke pályázatát, Bartensteinéhez hasonlóan komolytalannak találta: a beküldött két darab szabadkézi rajzból ugyanis nem lehet következtetéseket levonni építészeti ismereteire, holott a rajziskolákban ez utóbbi a fő tantárgy; ha tehát Sperke kérésének teljesítését fontosnak tartotta volna, akkor az építészetben és a polgári építőművészetben szükséges ismereteket több próbarajzzal kellett volna igazolnia . A végső döntés Szvoboda javaslatának megfelelően született meg. A Helytartótanács 1818. augusztus 25-én kelt kegyelmes rendeletével értesítette Győr város tanácsát Franz Otto Hieronymi kinevezéséről a megüresedett rajztanítói állásba s egyben meghagyta, hogy fizetését november elsejétől folyósítsák. A tanács mindezt tudomásul vette s utasította az Egyesített Adószedői és Kamarai Hivatalt a járandóság pontos fizetésére . A rajztanári fizetés (salarium) ekkor 350 forint volt évente, amelyet a Magyar Királyi Udvari Kamara 1824. október 27-én kiadott rendeletével a korábbi 300 forintra szállított vissza. A városi tanács döntése szerint e kegyes rendelet "a magisztrátus számára szigorú ahhoztartásul szolgál" s ennek megfelelően utasította az Egyesített Adószedői és Kamarai Hivatalt, hogy azt "a legnagyobb pontossággal betartani kötelességének ismerje" . Hieronymi 1825. április 30-án beadvánnyal fordult a Helytartótanácshoz, hogy az elveszett évi 50 forintot 274