Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Környei Attila: Adatok és gondolatok a XIX. századi magyarországi egyesületekről

TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK ARRABONA 37.1999. Igen jelentős számú önsegélyező egyesület született a társadalom több rétegében és szinte minden nagyobb településen. Sok volt a vallásos egyesület, s megjegyzendő, hogy az önsegélyező- és segélyegyletek nagy része is vallásos alapon, felekezetként alakult. Több kimondottan és kizárólagosan kulturális egyesület is volt, főleg a színjátszás és a zenei élet körében. Sopronban a reformkorban 3 ének-zenei egyesület működött, köztük az 1829-ben alapított Soproni Zeneegyesület, mely működésének első évétől a legnehezebb zeneművek (pl. oratóriumok) előadására volt képes évente többször is. Az említett soproni egyesületi zeneiskolának olyan növendékei voltak korszakunkban, mint Goldmark Károly (hegedű), Liebhardt Lujza és Kőszegi (Purth) Károly (ének). Itt még fel kell hívnunk a figyelmet, hogy az olvasó egyletek működésüknek tartalma szerint nem csak kulturális egyesületek voltak, hanem társaskörök, valójában kaszinók. A kulturális egyesületek között külön említést érdemelnek az iskolákat, az oktatást támogató egyesületek, különösen a korszakban alakult és "divatossá" vált kisdedóvó egyesületek. Ezek alapították és tartották fönn az első magyar óvodákat. 1836-ban országos egyesület is alakult e célra: a Kisdedóvó Intézeteket Magyarországon Terjesztő Egyesület. Ugyancsak jelentős kulturális - helyenként és esetenként politikai - szerepet játszottak a későbbi önképzőkörök elődei, a jelentősebb iskolákban működött irodalmi diáktársaságok. Közülük talán legjelentősebb - mindenesetre leghosszabb életű - a máig működő Soproni Magyar Társaság (1790), és egyéb diákegyesületek, mint pl. a soproni Deákkúti Vármegye, vagy a Selmecbányái Steingrube Nagyközség. Az egyesületek két évszázados történetét ismerve feltűnő és sajátos reformkori jelenség a törekvés országos egyesületek alapítására. E törekvésben megtestesül a reformkor emberének egyesületek iránti bizalma, hajlandósága, az a hit, hogy a legjelentősebb nemzeti törekvéseket - akár gazdasági, akár politikai vagy kulturális célokat - is lehetségesnek gondolták egyesületi keretek között megvalósítani. Ebben a jelenségben megmutatkozik a reformkor általános politikai jellemzője: a polgári nemzet kialakulása, s nevezetesen a korábbi széttagoltság; s nemcsak rendi, hanem területi (megyei) széttagoltság meghaladásának szándéka is. Nem lehet véletlen, hogy éppen Eötvös szorgalmazta országos egyesületek és azok vidéki fiókjainak alapítását. Az eddig említett egyesületek mellé még feltétlenül fel kell hoznunk legalább a Védegylet és Gyáralapító Társaságot, gróf Széchenyi István többszöri emlegetése után a reformkor mások óriásának, Kossuth Lajosnak nevét. Végül: a reformkor másik jellemzője és igen nagy érdeme, hogy ekkor alakultak, formálódtak a politikai körök-egyesületek, és a politikai pártok. Ezekhez a nemzet sorsának alakításában legjelentősebb egyesületekhez az eddig is említett egyéb egyesületeken, társaskörökön keresztül vezetett az út. A pártok megszületésének további igen fontos és elengedhetetlen feltétele volt a politikai érdeklődés, a közvélemény, a politikai gondolkodás, mégpedig a reformgondolkodás megfelelő elterjedtsége. Ebben is jelentős, meghatározó szerepük volt az egyesületeknek. Még hozzáfűzhetjük: valamennyi egyesületnek különbség nélkül, lett légyen az társaskör, sport, jótékony, vagy hitbuzgalmi egyesület, és működött légyen a társadalom bármely rétegében, az ország bármely szögletében. 205