Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Szabó Péter: Egy értékes viselettörténeti dokumentum – az első győri csizmadiaremek

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK patak város, 2601-ben Sopron vm., 2605-ban Kassa város, 2609-ben Erdély orsz. gyűl., Szepes vm. rendelkezik azok áráról. (Limitáció-kataszter, 1986. 2/148.) Számunkra különösen kedves helyi adatokkal szolgálnak a nagy számban tanulmányozható győri végrendeletek és hagyatéki leltárak, melyek feldolgozott anyagából ismerjük Legradi Czismasia Jakab hagyatékát 1646-ból, aki azon négy csimadia mester egyike, akik 1604-ben "az Czéhet szerzettek". Végrendeletében "vagion kész marhám eörögh chisma 21 par, kiczin chisma 4 par, 4 par chipelő, ket par Szattyán kapcza.." Cipellőt négy forrás említ, két testáló rendelkezik papucsról, közülük 1644-ben Hrusics Miklós csizmadialegény: egy pár papucsot egy pár kapcával együtt "hagyom azt It Győrőt lakozó Szalatnay Jakab succentor Uramnak, szolgailyon eo kegielme temetesomnék ideyen". (Horváth 1996.11) A17. század közepére datálható nagyszámú hagyatéki anyagból úgy tűnik, hogy a csizmadivat egyre erősebben nyomulva háttérbe szorította a szakma emblémájának tekintett, remekként előírt kapcás papucsot. A polgári hagyatékokban ritkán előforduló tétel a divat múlása mellett természetesen azt is jelentheti, hogy viszonylag drága, esetleg előkelő rétegek számára készített termékről lehet szó. Amint az árszabások adataiból Kőváry is feltételezi, hogy a papucs — melyek ára karmasinból lft., sárga kordovánból 60 pénz — fényűzési cikk lehetett. (Kőváry, 1870. 309.) A "papucs kapczástul" - a régi-új lábbelidivat Forrásainkban a remekmunkaként készített típus - az egy lábbelit képező papucs kapcástól - általában egyértelműen megkülönböztethető a kapcával viselt önálló papucsoktól. Az ősgalériák egészalakos képein is — a lehetőségekhez képest — jól felismerhető, a helyenként eltérő színű kapcával is hangsúlyozott különálló kapca és papucs együttes illetve a feltehetően már egybeszabott, fűzött szárú változat is. Megfelelő szakmatörténeti tájékozottság híján a kutatók esetenként a -stul ragos alakban már nem érezték a jelentéskülönbséget, hogy a forrásaikban említett lábbelik "még különálló darabok voltak-e, vagy már egybeolvadtak magasszárú cipőformára." (S.Balázs 1996. 29.) A korabeli dokumentumokban e ragos alak egyértelműen az összevarrt változatot jelentette, míg a külön is hordható forma — bár többnyire együtt szerepelt a használatban — két önálló viseleti darabnak számított, külön saját elnevezésével, a limitációkban külön ármegjelöléssel. (Mivel a mai nyelvhasználat nehezen fogadja be a papucs kapcástól egy névként használt ragozott változatait, esetenként magunk is kapcás papucsnak nevezzük, de alatta mindig a remekmunkában megtestesült egybevarrott típust értjük!) Várnai elnevezésbeli bizonytalansága — oldalfűzős cipő, amely bőrkapcás papucsot utánoz — tulajdonképpen ráérzett arra a lényeges változásra, amely a kapcával egybeszabott, pontosabban a papucstorokra varrt kapcaszárral készült cipőféleséget nálunk kedveltté tette.( vö. Várnai,1961.147.) Az új lábbelitípust, tulajdonképpen a bokát takaró, rövidszárú lábbelit a középkorban ezernyi divatfazonban készült saru újmódi változatának tekinthetjük. Kedveltségét bizonyára elősegítette a finom keleti bőrök alkalmazása. Ugyan106