Arrabona - Múzeumi közlemények 37/1-2. (Győr, 1999)

Tanulmányok – Közelmények - Szabó Péter: Egy értékes viselettörténeti dokumentum – az első győri csizmadiaremek

ARRABONA 37.1999. TANULMÁNYOK - KÖZLEMÉNYEK Árszabások információi A csizmadiatermékekről jó információkat nyerhetünk az árszabásokból is. Pontosan meghatározzák a felhasznált nyersanyagok, termékféleségek és a javítási munkák körét. Nem érdektelen, hogy utalnak a nyersanyagok, munkadíjak árarányaira. Bár e forráscsoport további részletes szakma- illetve gazdaságtörténeti vizsgálatot érdemel, első olvasásra is értékes ismereteket nyerhetünk belőlük. Az 1601-es Sopron megyei árszabásból megtudhatjuk, hogy a csizmadiák akkori árukínálata fekete bőrből, sárga szattyánból illetve karmasinból készített "szaros" csizma, karmasín papucs, karmasin illetve szattyán kapca, és szattyán deli csizma volt. (Ebből a limitációból az is megtudható, hogy a csizma- és papucs-patkolás a lakatjártók "míve" volt.) (Domonkos, 1980. 29.) Az 1703-as Sopron megyei limitáció aprólékosan részletezi a termékféleségeket és szolgáltatásokat, aszerint, milyen felszereltséggel adja a mester a terméket illetve ki biztosítja a nyersanyagot. (Domonkos, 1980. 32.) Az ármegállapítás pontosan feltünteti a felhasznált nyeranyag értékrészét és a munkadíjat. A nehezen összevethető, különböző korú, különböző és változó értékű pénznemben megállapított árak mégis meglehetősen egységes értékrendet rögzítettek a különböző korú forrásokban és feldolgozásokban. A nyersanyagok szerinti értékarányt Kőváry kapca-árai fejezik ki érzékletesen, mely szerint egy szattyán kapcza 25, egy sárga kordován 40, egy karmasin 80 pénz volt. (Kőváry, 1870. 309.) Az alapanyagok Forrásaink általában e három bőrfajtát említik a csizmadia-termékek nyersanyagaként, s a korabeli készítők és felhasználók bizonyára pontosan meg tudták különböztetni őket a vételártól függetlenül is. Ma már elég nehéz érzékelni az árnyalatokat. Többnyire csupán egy-egy kikészítésbeli eltérés miatt, vagy ugyanannak a bőrnek finomabb vagy erősebb változata által is más néven forgalmazott áruvá vált ugyanazon alapanyag. Nálunk az irhatímárok, a tobakosok állították elő — juh vagy kecskebőrből — ezeket az alapanyagokat. (Nagy, 1971.189-225) Az előzetes munkák során a bőrt marómésszel szőrtelenítették, majd gondos degesztéssel megfosztották a mésztől. A cserzése a szumach, a cserzőfa (Rhus coriaria és typhina) — nálunk a cserszömörce — szárított leveleinek s kocsányainak (12-16% csersavtartalmú) porából hideg vízzel készített cserlében történt. Ennek keleti módszere szerint a bőröket bőrzsákba varrták, s három nap alatt befejeződött a cserzésük. Franciaországban s Angliában, a bőröket folytonosan mozgatják a víz-szumach keverékben, amely eljárás 8 napot vesz igénybe. A szattyán, maroquin vagy török bőr általában igen finom, puha, színén festett kecskebőr. A szattyángyártást arab találmánynak tartják, Afrika északi részén, különösen Marokkóban, továbbá Törökországban s Perzsiában készítették. A bőr színének simítása a barkázófával való dörzsöléssel érhető el, melynek következtében a fonákja bársonyszerűvé válik. (Frecskay,1878. IV/ 258.1.) A kordován csak abban különbözik a szattyántól, hogy erősebb amannál — nehéz kecskebőr — és színét nem fényezték, csak barkázták. Vörösre, sárgára vagy 102