Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Askercz Éva (Sopron): A soproni bútorművesség és lakáskultúra jellegzetességei a XVII–XVIII. században

századi bútorok stílusukat tekintve a délnémet bútorművészettel rokoníthatók, ez egyébként összecseng a legényvándorlás adataival és az egyéb népességvándorlási adatokkal is. A 18. századi bútorművesség ismertetése során szót kell ejtenünk a templomok berendezéséről is. Ezt azonban az eddig ismert adatok szerint a szerzetesrendek a rendjükön belül működő asztalosokkal végeztették, s így ezek a berendezési tárgyak nem a helyi asztalosok termékei. A 18. század folyamán a legtöbb soproni templom barokk oltárokkal, padokkal és bútorokkal gazdagodott kezük nyomán. Az nem ismeretes, hogy a 18. században mennyire volt Sopron a vidék asztaloscentruma. A környék bútorokkal való ellátásáról, a vidék asztalosaival való kapcsolatokról csak a 19. századból van tudomásunk. Okunk van feltételezni, hogy a 18. századi helyi bútorművesség egy egyenletes gazdasági fejlődés és folyamatos városias fejlődés eredményeként ilyen gazdag emlékekben. Bár ezzel akkor nem állhatott egyedül a magyar városok sorában, mára a soproni bútorművesség mind a megőrzött és ránk maradt bútorok, mind a rájuk vonatkozó források nagy száma tekintetében kivételezett helyzetűnek tekinthető. A soproni polgárság lakáskultúrája (17-18. század) Sopron nemcsak a bútorok és a rá|uk vonatkozó levéltári források gazdagsága miatt mondható szerencsésnek, hanem atekintetben is, hogy az 1960-as évektől folytatott műemléki kutatások révén ismerjük a soproni belváros polgárainak lakásméreteit, s azok belső díszítését. Ezek szerint a 1 7. századi polgárság 3-5 helyiségből álló lakásokban lakott. A háztulajdonosok legtöbbször az utcára néző első emeletet lakták, a lakószobák méretei meglehetősen nagyok voltak, sokszor faburkolattal, gerendás famennyezettel és boltozassál fedettek. A kétszobás lakások esetében többnyire szoba, kamra, (Stube, Kammer) elnevezéssel illették a szobákat, e kapcsolat megfigyelhető a további, udvari szobák esetében is. Mindig tartozott a lakásokhoz konyha, és természetesen pince, padlás és egyéb gazdasági helyiségek. Az egyes szobákban a hagyatéki leltárak felvétele szerint más-más volt a berendezés. A Stube volt a lakások ,,berendezett,, szobája, amely mindig fűthető volt, s a mellette levő kamrák (Kammer), illetve szoba-kamrák (Stubenkammer) ugyanakkor befogadói voltak a család értékeinek éppúgy, mint a szobákból kiszoruló elhasznált, vagy divatjamúlt tárgyaknak. A 1 7. századi leltárakban felvett bútorok nagyrészt puhafából, festett vagy flóderozott technikával készültek. A lakószobák berendezését elsősorban a család szükséglete határozta meg, és kevésbé vagyoni helyzetük. A fűthető lakószobák legfontosabb bútorai a mennyezetes ágyak s a velük együtt használt kihúzható, összecsukható, vagy egyszerű fakeretű ágyak mellett a tárolóbútorok voltak. A 1 7-századi soproni polgár ruhaneműit számos ládában tárolta, szekrényt csak elvétve találunk a lakásokban. Az asztalok mellett igen gyakori volt a padok használata a szobákban, a székek nagyrészt fából készültek, kárpitozással ritkán találkozunk. Leltáraink tanúsága szerint a 17. századi polgárság bútorait a legfőképpen a célszerűség határozta meg, a lakószobák elrendezése pedig meglehetősen zsúfolt lehetett. A ránk maradt 1 7. századi bútorok a fentieknél gazdagabb képet nyújtanak, mivel csak a nemesebb anyagból készült gazdag díszű bútorokat őrizték meg, a festett fenyőfa bútorokat nem. Igy gazdag soproni családok birtokában ebből az időből egy szép tölgyfából faragott ruhásszekrény, valamint faragott, berakott díszű ruhásládák, vasból készült pénzes és kelengyeládák mellett egy festett, márványozott mennyezetes ágy és különféle ládikák maradtak fenn. ARRABONA I

F£1 36/1-2.