Arrabona - Múzeumi közlemények 36/1-2. - Ajánlva a hetven éves Dr. Domonkos Ottónak (Győr, 1998)

Pethő Mária (Szolnok): Győr-Moson-Sopron megye XX. századi népi táplálkozásának rövid jellemzése

2.3.6. A tej feldolgozása A dúsfűvű legelőkön nagy számban tenyésztettek szarvasmarhát. Juhokat csak az uradalmakban tartottak. A kecske pedig az elesettébb rétegek tejet szolgáltató állata, az ún. bányásztehén. A tehéntej italként való fogyasztása csak a gazdagabb rétegek esetében volt jelentős. A föccstejet (csőcstejet) felforralták és a gyerekeknek adták. Pitét nem készítettek belőle. Az aludttej, régi nevén szerdék a nyári munkák kellemesen hűsítő itala. Aratáskor fogyasztották Nemesládonyban a kevert tejet:aludttej és édes tej keveréke. Sokféle túrót készítettek, amelyek technológiájukban és ízesítésükben eltérést mutatnak. Legrégibb változata a szárított túró, füstölt túró. A füstöléssel tartósított túró egy évig is elállt. Friss túróval összekeverve ették. Az érett túróhoz a házisajtot lereszelték és friss túróval keverték össze. Köménymaggal, reszelt vöröshagymával, tejföllel ízesítették. Fahordóban vagy cserépfazékban pár napig érlelték. Elsősorban télen, reggelire, fölöstökömre és böjtben fogyasztották. A paprikás túró összetételében hasonlít a körözötthöz. Böjti eledel, nyáron pedig kapáláskor a földeken fogyasztották el. Sajtot is gyártottak oltóval vagy oltó nélkül. Az oltót házilag készítették, vagy a poroltót a patikából vásárolták. Szárított túróból vagy érett túróból gyártották a házisajtot, túrósajtot és a kerek sajtot. A vajkészítés eszköze a köpüllő, melynek fadongáit 4-4 abrincs fogja össze. Böjt előtt a vajat kifőzték, kiforróták (kiforralták). A visszamaradt vajat kenyérre kenve vagy főtt tésztára téve fogyasztották. 2.4. Az italok A létfontosságú víz és a tej mellett legfontosabb ital volt a bor és a pálinka. Ezen a területen Keleti Károly felmérései alapján borból 28 liter, míg a pálinkából 8 liter fogyott el évente. Az o/faf/an (direkttermő) szőlőfajták jó termést adtak. Ilyenek voltak a nova, az otelló és az izabella. Említésre méltó fajták még a matyók, a Csabagyöngye és az oportó is. Az ócska bor neve csiger, a zavarosé zákányos bor a Szigetközben. Az ürmös édeskés borból ürömfű, kakukkfű, ezerjófű, tormagyökér, szegfűszeg és levendula kivonatával készült. A Waldmeister étvágygerjesztő hatású szagos mügét (Asperula odorata) tartalmazott. A Repce mentén ismerték a bodzavirágos bort és a csitkenyés bort, csitkebort (csipkebogyó bort). A csigebor, csiger, „törküből" (törkölyből) készült. Erjesztettek bort különböző gyümölcsökből is, így meggyből, almából, ribizliből, földiszederből, háborús időkben gabonafélékből (kukoricából és rozsból). A pálinkák legtöbbször gyümölcsök cefrézésével készültek. Ha nem termett elég, ráfanyalodtak a dióból, földiszederből és a bodzabogyóból ,,kisfazék-nagyfazék" módszerrel készültekre is. Sört szinte az egész területen főztek. Malátából és komlóból gyártották 30 literes fazékban. A megerjedt italt palackokba fejtve homokba rakták le. Jellegzetes édesség volt a méztörkőlyből vizes hígítással készült márc, melyért a gyerekek a búcsúban sorban álltak. Az 1950-es évektől általánossá vált a szörpök készítése. Legtöbbször a kertben termett gyümölcsökből állították elő, de kökényből és földiszederből is készült. Bár nem tartozik szorosan az italok közé, itt tárgyalom a különféle eceteket is. Az erdős vidékeken az I. világháborút megelőzően gyakran vadalmából és vadkörtéből készítették az ecetet többszöri „muszulással" (vastagabb fával törték, keverték ). A ARRABONA HS 36/1-2.