Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Kubassek János: Xántus János utazásai a geográfia nézőpontjából
Érden a Magyar Földrajzi Múzeum Magyar utazók, földrajzi felfedezők című állandó kiállításán látható az egyik Xántus által Bomeo-szigetén elejtett orangután, mely a Természettudományi Múzeum gyűjteményében élte túl a két világháború és az 1 956-os forradalom Budapestet sem kímélő pusztításait. Xántus a geográfia mérlegén Kétségtelen tény, hogy utazásai, gyűjtései és publikációi tükrében Xántus János a múlt századi magyar világjáró tudósok egyik legszínesebb, legsokoldalúbb egyénisége. Megpróbáltatásai nem tették lehetővé, hogy egy szakterületre összpontosítsa energiáit, de talán alkata sem volt megfelelő az elmélyült, egy irányba tartó, alapos kutatómunkára. A földrajz volt az a keret, mely között leginkább kiteljesíthette utazásait, s e tárgy művelői méltányolták legjobban tevékenységének értékeit. Amerika természettudományi feltárásában végzett gyűjtőmunkájával vitathatatlan érdemeket szerzett, s ezekhez kiindulópontul szolgált a földrajzi érdeklődés és a többnyire önerőből, autodidakta módon megszerzett földrajzi ismeretek. Hazatérését követően 1872-ben szerepet vállalt a Magyar FöldrajzLJjársgság_életre hívásában, nagysikerű előadásokat tartott a társaság szakülésein, és több dolgozata fêlent meg a Földrajzi Közleményekben. Vámbéry Ármint követően a Társaság alelnökévé választották, a kor egyik legjelentősebb "terepjáró természetkutatóját", akinek Bomeóról készült kéziratos térképvázlatai a Magyar Néprajzi Múzeum becses kincsei közé tartoznak. Kartográfiai munkásságának részletes feltárása és elemzése még várat magára Észak-Amerika és Délkelet-Ázsia vonatkozásában egyaránt. Xántus foglalkozásának meghatározásánál nehéz helyzetben van a kitűnő monográfus, Sándor István is, de a későbbi kutatóknak sincs könnyű dolguk. Az eddig ismert adatok tükrében Xántust joggal tekinthetik j ogászn ak , katon a nak, diplomatának, útleírónak, földmérőnek, kartográfusnak, rajzolónak tervge4-árapály mérőnek, zoológusnak, botanikusnak, omitológusnak, etnográfusnak. A legtalálóbb talán Könnyű László meghatározása, aki elsősorban geográfusnak tartotta. E meghatározást támasztja alá Xántus 1879-ben "A föld és térkép készítéséről" kiadott munkája ill. az ugyanezen évben megjelent "Természettani földrajz" című könyve. Tény, hogy a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben a magyar földrajzosok szellemi nagyságot, és maguk választotta tekintélyes vezetőt tiszteltek személyében. Rendkívüli világlátottsága és látványos gyűjteményei nagy megbecsülést váltottak ki a kortársakból, de időnként féltékenységet és áskálódást, sőt rágalmazást is gerjesztettek, többnyire olyanok körében, akik saját munkájukkal a nyomába sem léphettek. Máig érvényes a földrajztudomány géniusza, Cholnoky Jenő professzor véleménye, aki szerint többet tett a tudományért, mint négy-öt szakember együttvéve. 1 894 tavaszán súlyos tüdőgyulladást kapott, s az Adriai-tengerre tett utazását követően testvére döbbenten figyelt fel szavaira, mely szerint "arannyá akarta változtatni a Karszt-hegységet, hogy így segítsen Magyarország minden szegényén és szenvedőjén." Az elmebaj sajátos jeleként értékelték, hogy élete utolsó időszakában gyakran vissza-visszatérő rögeszméjének adott hangot; mely szerint arannyá kell változtatni a dolgokat. 1894. december 13-án hajnalban fejeződött be a négy világrészt érintő életpálya. A Kerepesi temetőben kapott díszsírhelyet, s fényes temetése Sándor István találó megfogalmazása szerint; megkésett kárpótlás volt mindazért, amit életében meg nem kaphatott. ARRABONA 35/1-2.
