Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Tanulmányok - Kubassek János: Xántus János utazásai a geográfia nézőpontjából

Borneon Xántus maga is többször éjszakázott a dajqkok vitézségének és dicsősé­gének jelvényeit, a füstölt emberi fejeket őrző fejházban, a pangóban, mely az előkelő vendégek elhelyezésére is szolgál, hogy így imponáljan'ak az idegen előtt a nem mindennapi diadaljelképekkel. Xántus Sziámról, a mai Thaiföldről közölt leírása is jelentős értékeket örökít ránk a földrajz szempontjából. Xántus volt az első magyar tudós, aki beható ismereteket szerzett a "Szabadok Földjeként" számon tartott országról, mely szomszédaitól eltérően sikeresen elkerülte a gyarmati sorsot. Nemcsak a jellemző látnivalókat, és az államforma sajátosságait írta le, figyelmét megragadták a pénzrendszer és az időszámítás furcsa­ságai is. A településföldrajz számára nyújt érdekes adalékot a Bangkok-ról adott leírás, s egyben fényt vet Xántus alapos tájékozódására és munkamódszerére is: "Az óriási Menam folyó két partjára lévén épülve és épen ott, ahol a nagy folyó számtalan ágra szakad, és sok kisebb nagyobb szigetet képez, a város kiterjedése is igen nagy, azonban lakosai számát hitelesen nem voltam képes kitudni. A külügymi­niszter ezt 1 millióra tette, a király titkára 1 millió 200 ezerre, egy amerikai missionárius 800 ezerre, s Lessler a német főkonzul 700 ezerre, mig Mr. Know az angol konzul 750 ezerre. Ezen igen lényegesen eltérő adatok közt nehéz ugyan választani, s így jobb, ha azt mondjuk, hogy a város lakossága legalább 700 ezer lelket számit, de valószínűleg sokkal többet." A geográfiai szemléletmód tükröződik a sziámi főváros földrajzi fekvéséről leírt soraiban: "Bangkok 175 kilométer távolságra van a Menam torkolata fölött, s a dagály és apály a városban igen rohamos, noha a legmagasabb dagály sem emeli a viz tükrét két méternél magasabbra. A folyamnak csakis egy nagy kanyarulata van a torkolatig, s ezen kanyarulat több mint 70 kilométert tesz ki, s igy gőzhajó az utat 7 óra alatt teszi meg, mig apró vizi járművek a kanyarulat egy átmetszését felhasználva, 4 óra alatt megteszik evezőkkel ugyanazon utat. A Menam minden - még legnehezebb és legmélyebb járatú hajókkal is biztosan hajózható, de torkolata előtt - mint minden ilyen nagy folyamoknál lenni szokott - nagy kiterjedésű zátonyok terülnek el, melyeken csakis 4-6 méter víz található, s igy a nehéz hadi hajók nem veszélyeztethetik biztosságukat, s kénytelenek a zátonyokon kivül horgonyozni, s kis gőzösökkel közlekedni a várossal. Ezen körülmény - amennyire kényelmetlen az illető hadihajókra nézve, oly kényelmes a sziámi kormányra, mely tökéletesen nyugodtan alhatik, s nem félhet, hogy egyik másik nagy hatalom hadihajói Bangkok előtt megjelennek, s a várost összebombázzák." Xántus felismerte, hogy az előnyös földrajzi elhelyezkedés és a természeti viszonyok milyen védelmet jelentenek az ország függetlenségének megőrzése szempontjából. E munkákból tükröződik Xántus nyughatatlan kíváncsisága, állandó információéhsé­ge, s az a szándéka, hogy hírt adjon olyan országokról, melyekbe hazájából elsőként, úttörőként juthatott el. Ha leírásait összevetjük a későbbi évtizedek magyar utazóinak beszámolóival, meg­állapíthatjuk, Xántus érdeklődési köre valamennyiüknél szerteágazóbb volt, s nem elé­gedett meg a felszínes benyomások, pillanatnyi élmények rögzítésével, hanem megpró­bált alaposabban tájékozódni, a jelenségek hátterére, okaira, miértjére egyaránt fényt deríteni, s az általa megismert területekre vonatkozó szakirodalmat is felhasználta. A dajakok társadalmi, törzsi viszonyai éppen olyan érdekesek voltak számára, mint a borneoi őserdők ritka vadállata, az orangután, melynek elejtési fortélyait is a hely­színen ismerte meg. ARRABONA 35/1-2.

Next

/
Oldalképek
Tartalom