Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)
Tanulmányok - Selmeczi Kovács Attila: Xántus János és a Nemzeti Múzeum
Ez a gondolat Xántus koncepciójának átvétele, aki az intézményes támogatás hatására ismét önmagára talált, és impozáns tervezetet dolgozott ki. Elképzelése szerint az ország minden vármegyéje összegyűjtené az ott élő lakosságra legjellemzőbb néprajzi anyagot, "az összes hazai ethnographia aztán 9-10 ideiglenes pavilonban állíttatnék ki, mint kollektív-kiállítás, s így hazánk még most beszerezhető összes ethnographiája az állampénztár legkisebb megterhelése nélkül együtt lenne". Majd ez az anyag a millennium emlékére létrehozott önálló néprajzi múzeumban kaphatna megfelelő elhelyezést. Álmodozását tovább folytatva tervezetét a következőkkel zárta: "Ily óriási gyűjtemény, ha felállíttatnék egy múzeumban áttekinthető módon, ha felöltöztetett bábuk bemutatnák hazánk összes népeit háztartásunk és házi foglalatosságaik körében, s körülöttök lenne kiállítva minden, a mit századok óta teremtettek, berendezésükre, háztartásukra, élelmük, ruházatuk, stb. előállítására, ily gyűjtemény bizonnyal Európában oly látni való érdekes és nevezetes valami lenne, melynek megtekintése mindenkit vonzaná fővárosunkba." A valóság természetesen megint más, lényegesen kedvezőtlenebb: a beadványokkal ostromolt Csáky Albin kultuszminiszter végül kitalálta, hogy az Iparművészeti Múzeum épületének öt termében kapjon helyet a néprajzi gyűjtemény, ahol Xántusnak külön dolgozószobát is biztosítanak. Most aztán hadakozhatott a múzeumi bizottság (melyet tagjai száma után a társasági jegyzőkönyvekben kilences bizottságnak említettek) a minden szempontból kedvezőtlennek tartott elképzelés ellen. A minisztériumban újabb terv született: a millenniumra megépítik a természetrajzi múzeumot, a kétemeletes épület földszintjét kapná meg a néprajzi gyűjtemény mintegy 1 150 m alapterületen. A mindkét tudományszak iránt elkötelezett Xántusnak ennél kedvére valóbb megoldás nem is létezhetett. Mégsem volt türelme várni (amint tudjuk ez az elképzelés máig sem valósult meg), hanem amint a Dunaparton lévő Várkert-bazár két épületszárnya megüresedett, kapva-kapott az átköltözés lehetőségén. Jól tudta, hogy a nyirkos, nehezen szellőztethető épület a gyűjtemény végpusztulását jelenti, 1892-ben mégis vállalta az átköltözést, azzal, hogy legalább "a gyűjtemények hozzáférhetőbb állapotba helyezhetők". 29 Jól számított: a minisztérium végül is egy év leforgása alatt a néprajzi gyűjtemény részére - annak veszélyeztetettsége miatt - a Nemzeti Múzeum közelében lévő Csillag utca 2. szám alatti lakóházban két összenyitható lakást bérelt - átmenetileg. (Ez az állapot azután másfél évtizedig tartott, amikor szinte az egész bérházat birtokolta a néprajzi gyűjtemény.) Az eleinte öt nagyobb szobából álló múzeumi elhelyezés végre lehetőséget adott a tárgyak rendszerezésére, egyben gyűjteményi bemutatására. Xántus nem csupán azért szorgalmazta az önállósulást, hogy végre megszabaduljon az anyaintézmény mostoha gyámkodásától, hanem főképpen a gyűjtemény közhasznúvá tételét tartotta fontos feladatának. Amint egyik feljegyzésében írta: "Nézetem szerént mi ily gyűjteményeket nem a külföldi touristák kedvéért állítunk föl, hanem azért, hogy segédforrása legyen a hazai kapcsolatos tudományoknak egyrészt, másrészt, hogy a mi saját népünket oktassa s alkalmul szolgáljon ismeretek szerzésére, azok megérthetésére és magyarázására hazánkban". Ezt az alapvető közművelődési célkitűzését azonban már nem tudta megvalósítani. A költöztetésben még részt vett, azonban egyre jobban elhatalmasodó betegsége miatt minden további feladatot kénytelen volt az általa kitűnően megválasztott munkatársára, Jankó Jánosra bízni. Huszonegy évi mellőzés után végre 1893-ban elnyerte az igazgató őri kinevezést. Ezekben az években - noha jócskán megkésve - társadalmi megbecsülésének is mind több jelét tapasztalhatta. 1890-ben megválasztották a Földrajzi Társaság alelnökéül, a Néprajzi Társaság pedig megalakulásától támogatta osztályának önállósulásában, majd ARRABONA 35/1-2.
