Arrabona - Múzeumi közlemények 35/1-2. (Győr, 1997)

Tanulmányok - Almási Tibor: A Győri Képző- és Iparművészeti Társulat kiállításai (1919–1941)

érdeme az volt, hogy a győri tárlatlátogatók a helyi művészek alkotásain kívül megismerkedhettek egyéb városok, régiók képző- és iparművészeinek törekvéseivel, munkáival is. Az esetek döntő többségében külső kezdeményezésre, a Társulat 1921 és 1936 között 8 együttes fellépésre vállalkozott: a Győrből elszármazott művészek és a budapesti alkotók közös kiállítása /1921/; a Nemzeti Szalon, a Céhbeliek és a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat tárlata /l 926/; a Képzőművészek Vidéki Szövetsége első kiállítása /l 928/; a Szövetség és a Társulat közös bemutatkozása /l 928/; a Szövetség Egyházművészeti kiállítása /l 930/; a Soproni Képzőművészeti Kör és a Társulat együttes tárlata /l 934/; az Országos Magyar Iparművészeti Társulat és a Győri Képző- és Iparművészeti Társulat kiállítása /l 936/; valamint a Győri Művészeti Napok keretében rendezett tárlat /l 939/. Jelentőségüknél fogva ezek közül négy érdemel tüzetesebb vizsgálódást. A minden apró részletre kiterjedő előkészítő munkából, a győri sajtóban tettenérhető felfokozott érdeklődésből ítélve úgy tűnik, hogy az 1926. szeptember 19-26. között a Nemzeti Szalon, Céhbeliek és Képző- és Iparművészeti Társulat alkotóinak részvételével a Vármegyeházán felállított kiállítás a két világháború közötti időszak egyik legjelentősebb győri kulturális eseménye volt. Ez alkalomra a városba érkezett Horvay János kormányfőtanácsos, a Nemzeti Szalon alelnöke, Déry Béla a Szalon igazgatója, dr. Marjay Ödön kultuszminiszteri tanácsos és a budapesti képzőművészeti élet több rangos képviselője. A grandiózus kiállításon 1 1 1 művész 379 alkotása szerepelt. A szervezők külön helyet biztosítottak a kollektíven bemutatkozó Országos Magyar Iparművészeti Társulat tagjainak is. Ünnepélyes megnyitóbeszédében dr. Höfer Vilmos két, a magyar képzőművészet egészét érintő, foglalkoztató kérdést feszegetett. Egyiknek lényege az, amit a társulat alelnöke tömören így fogalmazott meg: "Minden tárlat a szellemi fejlődés útját egyengeti", a másik pedig a Társulat hivatalos okirataiban gyakran felbukkanó probléma: a fővárosi és vidéki művészek "összeműködése", és ehhez szorosan kapcsolódva a képzőművészet decentralizációjának objektív szükségszerűsége. Erre a gondolatra utalt vissza a beszédében Déry Béla is, amikor megfogalmazta, hogy "Az állam és a kormány vállain nem pihenhet minden teher s a fővárosnak túlon-túl igénybe vett közönsége mellett a vidékhez kell fordulni. A Nemzeti Szalon vidéki kiállításai döntötték meg azt a régi, téves fölfogást, hogy a vidéki közönségben nincs művészetszeretet". Az 1926-os tárlat rangját mégsem ezek az általánosság szintjén mozgó megállapítások, hanem a kiállító művészek szavatolta kvalitás, színvonal adta meg. Az országosan elismert alkotók sorából e tárlaton jelen voltak többek között: Deák-Ebner Lajos, Edvi-lllés Aladár, Glatz Oszkár, Iványi-Grünwald Béla, Nagy Sándor, Nádler Róbert, Magyar Manheimer Gusztáv, Orbán Dezső festők, Istók János, Sidló Ferenc, Szentgyörgyi István, Teles Ede, Horvai János, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Pásztor János, Beck Fülöp szobrászok. A kiállítás alkalmából - a győri képző- és iparművészek erőfeszítéseinek elismeréseként - a Nemzeti Szalon igazgatója, az egyesület legrangosabb kitüntetését a Mention Honorable-t adományozta Benes Pálnak, Herritz Oszkárnak, Pandúr Józsefnek, Kapussy Györgynek, Solymássy Konrádnak, Schima Bandinak, Goldsand (Győri) Frigyesnek, Stefán Jolánnak, Kató Sándornénak és Matzon Józsefnénak. A Nemzeti Szalon arra irányuló kísérlete, hogy az ország képzőművészeti vérkeringésébe bevonja a vidéki alkotóközösségeket is, 1 928-ban öltött először konkrét formát, amikor termeit a Képzőművészek Vidéki Szövetsége első kiállításának megrendezésére bocsátotta. A győri Képző- és Iparművészeti Társaság, a Kecskeméti Műpártoló EgyeARRABONA 35/1-2.