Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Perger Gyula: Cigánykovácsok Győr megyében – a győri iszkápások

Az első világháborút követően, a mindenkori keresletnek megfelelően többnyire sínszeget és más szegeket, apró vasalásokat készítettek csak. "Iszkábát csak ókor, le az Alföldre." AZ ISZKÁPA KÉSZÍTÉSE Technológiai szempontból két féle lehet az iszkápa: Hidegen hajlított, vagy melegen kovácsolt. Mindkét eljárással készülő iszkápa alapanyaga azonos. Közönséges hordóabroncsból, vagy a gyapotvatta bálákat összefogó vaspántokból készítették. Az előbbit ócskavas-kereskedőktől vásárolták, az utóbbit Bécsből hozatták. "Bécsbe vót egy nagy vattagyár. A módosabb iszkápások - akiknek vót összeköttetésök intézték ezt. Ők osztották ki, meg attak el. Ők is dógoztak, de vót öt-hat segítőjük is, akik nem a csaladbul vótak. Úgyhogy nekik vót külföldön összeköttetésük, az ittenieknek is űk hozták." Csonka Albert is megerősíti ezt: "abrincs köllötl hozzá, ojan minda hordókon. Most szurkos vas. Pintérektíí, vagy ócskásoktú vettík. Má mikor Bécsbű hozatták, akkor má a zabrincsnak vígé vót." Az alapanyagot az iszkápakészítés előtti nap délutánján készítették elő, vagdalták, hasították. "Dugosztunk dilután nigyig, asztán hasítottunk este nyócig.... Eccerre nyóc, tiz tizenöt kivagdatak. Ki mijén ember vót." Késsel, vagy iszkápavágóval daraboltak. A kést fokával a földre fektették. Erre tették az abrincsvasat és kalapáccsal rávertek. A rossz reszelőből készült iszkápavágót hasonlóképpen alkalmazták. Az ötvenes évektől már az üllő ' orrába rögzíthető élesvágót használták e célra. A vágóra ferdén ráhelyezett vasszalagot egyetlen kalapácsütéssel ferdén levágják, majd a vaspántot odébb tolva ismét vágják, mindadig amíg egy-egy abroncs tart. Ilymódon szabályos rombuszalakú vasdarabok hullanak le a vágóról. "A vas spiccbe esik." A rombuszlapocskákat iszkápafogóval átlójában az üllő élére fektetik, s egy ütéssel begörbítik, lehajtják. Ez volt az egyszerűbb sima, vagy hideg iszkápa. A hideg iszkápának is "megvót az ereje", de többnyire csak külön megrendelésre készítették. Csonka Albert szerint a "kettő és feles ladik iszkába kíszűt hidegen". "A meleg iszkápa ugy kíszül, hogy az ember legugolt a tüz mellé. Mindig gugolva dógozott, mivel a tüz a földön vót. A fogó végivel befogta a vasat és beletette a tűzbe. Az egísz iszkápavas benn vót a tűzbe. De nagyon vigyásztak, hogy a fogó ne tüzeseggyen át. Ezer használták az íket is." Mikor a vaslemez kellőképpen álnevűit, a rombusz két hegyesszögű végét, az üllőn kalapáccsal lehajlították. Az így elkészített szögletes U metszetű iszkápa többféle méretű lehetett. "Kettes iszkába ladikho, Hannos laposságu iszkába dereglékhö, ötös iszkába, körtelevelü. Ennek két szíle ki van kalapáva, lapítva." Legerősebek, a szintén melegen kovácsolt pödrött, pödröttlábú, vagy másként tölgyfa iszkápa. Ez, mint neve is utal rá, kellően erős volt, s így alkalmas keményfa deszkák összekapcsolására is. Ehhez nagyobbra darabolják az abroncsot. A rombusz hegyesszögű végeit, megtüzesítés után, két oldalról behajtogatják, pödrik, majd melegen rávernek. így 283