Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Perger Gyula: Cigánykovácsok Győr megyében – a győri iszkápások

ennek az iszkápának jóval erősebbek a hegyei. Putter Mihály szerint olyan fajtája is volt, amit fogóval csináltak. Ilyenkor az egyik fogóval erősen tartani kell a meleg vasat, a másik fogóval pedig csavarni, pödörni a rombusz hegyesebb végét. Utána ezt is elkalapálták. "Olyan vót, mind a fúró feje." Pödrött iszkápából is több méret készült. "Vót hármas pödröttlábu dereglékhö. Nígyes pödröttlábu ladikokho, észt kemínyfáho haszáták. Hatostú tizenkettesig grebes iszkába. Két vágás, sujtás van benne, hogy jobban eterüjjön. Deregjékho, tölfa hajókho, halász ladikba hasznáták. A tizenkettős ritkán köllött. A mónárok, meg a hajósgazdák vettik meg varrásho. Vót még ötös rákláb iszkába, puhafábo, meg tölfáho hasznáták." Csonka Albert szerint iszkápát "sötítbe is csináták, ugy mind nappa. Eggy nap a nagyobbfajtábú tiz-tizenkét kilót, a kissebbekbű öt, hat, nyóc kilót csinyátunk." AZ ISZKÁPA ÉRTÉKESÍTÉSE Az iszkápások többnyire rendelésre dolgoztak. "Vasárnap meg ünnepen mentek a hajókovácsok, persze szípen kiöltözve, a Gál, meg a Komló féle vendíglőbe. Idejártak a többi mesterek is, mer nem ám akármilen emberek vótak a hajókovácsok. Összejártak ide a vendíglőbe sörözni az ácsokká, kűmüvesekke eggyütt. Itt attak nekik a rendülíst. Kinek mi kő. A kümüvesek rabicszeget, stukaturszeget, az ácsok ácskapcsot rendűtek. Ezeket az iszkápások megcsinyáták" - emlékezik Putter Mihály. Elbeszélése jól mutatja, hogy iszkápásokról (hajókovácsokról) mesél ugyan, de a megemlített termékek mindegyike szegkovács munka. Az értékesítés hagyományos módja szoros kapcsolatban volt a beszerzéssel. Sokszor a megrendelő szállította a nyersanyagot is. "Ha a vasat kereskedőtű vette, akkor annak köllött a munkát vinni. Vót a Semfeld, Adler, Sándori, Brenner. Ezeknek dúgosztak. Legtöbbször a vasárusoknak... Este kigyütt és átvette az árut: A Bcrán helin vót a raktár. Valami öt-hat kereskedő vót. ... A mónárok tavasszá hclbe gyüttek. A hajósok is vettek." A vaskereskedők szerepét a század elején már a meggazdagodott iszkápások vették át. A múlt században még vizi utón szállították az iszkápát. Közelebbi megrendelőhöz kocsin, de Putter Mihály szerint Orsovára is szekereztek az árúval. A szállítás á megrendelő, vevő feladata volt. Az iszkápát vitték Apatinba, Bezdánba, Pestre, az Alföldre. A helyi vásárlóknak a "Kossuth uccán árúták az iszkápát gyíkínyen. " A heti piacokon az iszkápások feleségei a gyümölcsön kívül a férfiak termékeit is árulták. A századelőn "az iszkábajér százszám után nígy-öt krajcárt fűzettek". Amíg az iszkápa nélkülözhetetlen árúcikk volt, az iszkápások jól éltek. Igaz egy-egy nagyobb megrendelés esetén 12-14 órát is dolgoztak naponta. Szinte mindegyik öreg iszkápás büszke volt arra, hogy bár hat, tíz gyermeket nevelnek, "tele vótak aggatva arany óralánccal, meg gyűrűkkel." 284