Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Dominkovits Péter: Marginális helyzetben – jobbágytelken ülő nemesek Győr megyében, a XIX. század első felében

belül is. Ezek a kor agrárközösségeinek a gazdálkodás módjából és feltételeiből fakadó általános konfliktusok voltak, pl. itt is megtalálhatók a szomszédok, vagy az osztályos felek határvitái. 1816-ban a két egymással hadakozó örökösnek, Vörös Mihálynak és Ferencnek, 96 kölcsönösen vissza kellett adniuk a másiktól elfoglalt földet. A nemesi réteg olykor különböző okokból az uradalommal, annak vezetésével, illetve végrehajtó apparátusával is szembe találta magát. Az a pauper nemesség beáramlását megakadályozva a magánélet szférájába, a házasodásba is beleszólt. Az 1809. évi kismegyeri csatában elesett tényői inszurgens Hardy Pál özvegye, a két árvájával magára maradt nemes Török Julianna második házasságát a Pozsony vármegyéből származó kisnemessel, Baranyai Péterrel csak abban az esetben hagyta jóvá a szentmártoni uradalom, ha az özvegy 18 14. április 24-ig minden jószágát eladja, s a községből elköltözik. E szigorú feltétel indoka a következő volt; a földesúr nem szeretné birtokán a nemeseket szaporítani, ezért a házasságot csak így engedélyezi. Amennyiben az özvegy jelenlegi gazdaságában meg kívánna maradni, úgy az özvegységet is vállalnia kell. A kétségbeesett asszony a vármegye pártolását kérte, kijelentve; ők minden jobbágyi szolgáltatásnak eleget tesznek, s a nemesi jog csak személyükre vonatkozna. A vármegye az özvegyasszony uradalommal szembeni pártfogására Csernyánszky főszolgabírót utasította. E fellépés a szigort enyhítette, Török Juliannának és az akkor már Balonyból jövő Baranyai Péternek Nóvák Krizosztom főapát azzal a megkötéssel engedélyezte az egybekelést és a tényői gazdaság megtartását, az ott lakást, hogy a nevezett birtokot az örökösök nagykorúságuklcor átveszik, s azon terület fölött ekkor a szülők nemesi jogaikat elveszítik - melyekről önként le kell mondaniuk -, így 97 családtagjaik, rokonságuk az öröklésből kizaratnak. Az uradalom allodizálása figyelhető meg özvegy Hardy Mihályné esetén, aki szolgalata fejében földbérletekkel rendelkezett. 1819. évi folyamodásában régi öreg jobbágyként említi magát, s elpanaszolta; őt az uradalom ispánja lakóháza és földje elhagyására, a Szentmihályra történő kiköltözésre szólította fel. Andrejkovits Márton ispán vizsgálata a birtoklás körülményeit állapította meg. A telket, amit 50 ft census ellenében még férje bérelt - és hogy utána szolgálatot adnia ne kelljen a megyei összeírásba sem vétette be - még 18 10-ben Czinege Antal, a szentmártoni uradalom keménykezű igazgatója a földesúr maghagyására az uradalomnak átvette. Az árendás házat, kiskertet, csekély szőlőbirtokot évi 20 ft bér és robot fejében Mihály fiával az özvegy tovább használta, s ekkor ennek fel98 mondása következett be. A kisebb királyi haszonvételekkel próbált a maga javára élni az egész jobbágytelken élő nemes Bejczy János. Árverésen szerezte meg a tényői kocsmát, de olt az uradalmi szerződés ellenére saját zsebére pálinkát árult. +++ A jobbágyleiken élő nemesek adóztatásának problémái az 1836 : XI. te. hatálybalépése után sem kerültek le a napirendről. 1838-1847 között számosan több alkalommal is terheik 185