Arrabona - Múzeumi közlemények 34. (Győr, 1995)

Askercz Éva: Id. Storno Ferenc bécsi megrendelésre készült historizáló tárgytervei (1850–70)

használatára utaló díszítmények, naturális motívumok alkalmazására, mind a tárgyakat feliratokkal, közmondásokkal, tréfás versekkel gazdagító tárgyak sorára. Ezek alkalmazása népies, minthogy jobbára népi bölcsességekről van szó, bizonyára a nemzeti karakter hansúlyozásának okán kerülhettek az edényekre. Hogy használatuk elfogadott volt, azt például az is alátámasztja, hogy Storno a Lipót főhercegnek tervezett asztaldíszre is szánt a vadászattal összefüggő tréfás verseket. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a versek nem, de az azok tartalma szerinti jelenetek rajta vannak az egyébként pompás hercegi műtárgyon. Storno maga igen szerette ezeket a " Reimsprüchéket". A különféle bölcsességek, önnemsitő feliratok vázlatkönyveinek kezdőlapjain éppúgy megjelennek, mint lakószobájában kartusokba foglalt diszítményként. A műlapokon, a tárgyakon ajánlat formájában szereplő idézetek azonban a lapszerkesztők ízlésével is megegyeztek - amint azt a szöveges magyarázatokban is olvashatjuk - e szerint a feliratok ajánlottak, bár tetszés szerint változtathatók. Nyilvánvalóan ilyen népies szándékkal kerülnek a díszítmények közé azok a kis alakok is, mint egy "kínai" a teakanna csőrén , egy "pohos vendéglős" a kapucsengőn, vagy egy fekvő öregúr egy kilincsen, egy " indiánus" a szivartartó tetején , vagy egy öregember és egy ifjúember egy óraház díszeként - kiegészítve az évszakok ábrázolásával. E jobb szó híján "beszédes" díszek a leveszöldségtől az idő múlására utaló alakokig egy sajátos múltszázadi népiesség ürügyén kerülhettek az edényekre és eszközökre, szemmel tartva ugyanakkor a tárgyak használatára, funkciójára való utalást is. Néha ezek a tárgyak elég furcsa formát öltenek. Egy pipa kupakja egy sokszögletű kicsinyített épületet formáz, míg máskor egy só és bortartó erőteljes robusztus bástyákhoz hasonlít. Minden műlaphoz írott ajánlás tartozik. Ezek a kis felvilágosító írások elmondják, milyen anyagból készíthetőek el a tárgyak. Ajánlásuk modern, a tintatartó készülhet cserépből, fémből, a monstranciához azt írják, készülhet fémből és fából. Olykor azt is megjegyzik, ha modern anyagból, china-ezüstből is elkészíthető. Olykor közlik a régi eljárásokat, pl. hogyan kell a tölgyfabútorokat kezelni. E leírások, ajánlatok ugyanolyan árulkodóak a korszakról, mint a rajzos ajánlatok. A lapokat tekintve könnyű megállapítani, hogy legtöbbjük tervezésekor nem nagyon figyeltek előállításuk nehézségeire, egyszóval az anyagszerűségre, sorozatban való előállíthatóságukra. Az 1862-ben megjelent második évfolyam, mint említettük már, sokmindenben változást mutat. A reneszánsz stílus eluralkodásán kívül, a konkrét, kivitelezett tervek és a régi példák, eredeti műtárgyak együtt szerepelnek a műlapokon. Lássuk milyen tárgyakat találunk itt: díszpohár, ajtófüllung, könyvtábla bőrből és bronzból, székek és széktámlák, monstrancia, tükör, és képrámák, vasrácsos ajtó és üvegváza, söröspohár, borospohár, sekrestyeszekrény, iskolapadok, rajzasztal, szék, kandalló, ágy, gyümölcsöstányér, kehely, csillárok, lámpa, mitra, zászlódísz, tűzszerszámok és állványok, ajtóveretek, cserépkályha, óra, mennyezet, ajtókopogtató és parkettmustrák. Látjuk, további használati tárgyak és mesterségek irányában terjesztették ki példatárukat. Storno, aki ebben az évfolyamban, virágvázát, sörös és boros üvegpoharakat, kandallót, ágyat, gyümölcsöstálat, csillárt és kályhát tervezett, megmaradt gótikus stílusánál, 106