Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Gömör János–Márton Péter–Hertelendi Ede–Benkő Lázár: Sopron és Daurfalva (Drassburg) égett sándainak kormeghatározása fizikai módszerekkel

elkészülte és kigyulladása között akár 100-150 év is eltelhetett. Más kérdés - és ennek vizsgálatától most tekintsünk is el -, hogy egyáltalán meggyulladhatott-e egy 100-150 éve földdel elfedett gerendaépítmeny. Fontosabb kérdés az, hogy stratigráfia keltezési lehetőség, a kerámia és egyéb (fém) leleteken kívül milyen lehetőségek adódnak még a sáncok építésének és kiégésének pontosabb kormeghatározásához. Természetesen fennáll a tipológiai időbesorolás lehetősége, és történeti adatok egybevetésével ez is közelebb vihet a megoldáshoz. Éppen Sopron és Darufalva esetében merült fel a régészeti irodalomban III. Henrik 1044. évi hadjáratának adata, amikor "...per Supronium..." hatolt be Magyarország területére, s amikor nem a kerülhette ki a két erődítményt. Elvileg ez a hadjárat is okozhatta a szóban forgó erődök leégetését. Be kell azonban látnunk, hogy egyelőre csak feltételezés, hogy Darufalva Taborac sánca és Sopron Árpád-kori erődje 1044-ben égett vörösre. Mert bár a XI. századi keltezés Sopron sáncának kiépítésére sok rétegtani és történeti adat figyelembevételével valóban elfogadható, ezek az adatok a sánc kiégésének korát nem segítenek pontosabban körülhatárolni. Annyi megállapítható, hogy a sáncba felhordott római kori és X-XI. századi telephulladek helyben, a sáncban felhalmozva égett ki. Itt adódik a sánc ategese időpontjának meghatározására két lehetőség: az archaeomágneses és termoluminescens kormeghatározás. A harmadik természettudományos kormeghatározási módszer, C 14 alkalmazása gerendaszerkezetű földsáncok esetében szintén jól használható kronológiai adatokat adhat. Feltételezve nagyobb sáncásatást, ahol - mint általában a faszerkezetű sáncokról - nagy mennyiségű elszenesedett fagerenda kerül elő, sorozatvizsgálatokkal lehet a sáncépítéshez felhasznált faanyag korát, tulajdonképpen annak az erdőrésznek a termőkorát meghatározni, ahonnan az építés idején az ácsok a faanyagot beszerezték. így a fa korának meghatározásával a sáncépítés kezdeti idejét következtethetjük ki, a sánc égett agyagrészeiből pedig a már fennálló erőd leégésének korát határozhatjuk meg. Minél közelebb van egymáshoz a C 14 és az archeomágneses illetve TL koradat, a sánc annál rövidebb ideig állott fenn mint ki nem égett sánc. Minél távolabb van egymástól a faanyag és az égett agyag koradata, annál később égett ki a már fennálló sánc. Utóbbi esetben a szándékos, építészeti jellegű kiégetés valószínűsége kizárható. (Hacsak nem azt a feltevést fogadjuk el, hogy a már megroggyanó fa-föld sáncot éppen azért égették ki utólag, hogy állagát erősítsék. Magunk részéről azonban ezt a feltevést elfogadni nem tudjuk.) Anélkül, hogy most belebonyolódnánk a szándékos sánckiégetés, vagy későbbi kigyúlladás ill. ostrom alatti felégetés problémájába, meg kell jegyezni, hogy a C 14 koradatból levonható következtetés a sánc korára: függ a sáncba épített fa életidejétől. Ha a sánc korát kívánjuk megbecsülni, a C 14 koradathoz 2-3 évtizednyi idő számítandó. (Amíg a gerendának alkalmas fatörzs kifejlődik.) A fafajta és átmérő ismeretében egyes esetekben ezen időeltolódás kiszámítására átlag számítható, amennyiben tudjuk, hogy a minta, a fa milyen (külső vagy belső) évgyűrűit tartalmazza. A sáncokba épített fák életideje néhány évtizedre becsülhető. Az archeomágneses és TL kormeghatározások esetében a kapott abszolút kor 50