Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Tury Mária: Festmények restaurálása a Xántus János Múzeumban

A képek esztétikai helyreállítása a múlt századi gyakorlat példája. A festékréteg hiányait tömítésekkel pótolták, melyek sok helyen az eredetit is takarják, majd retusokkal és patinázással biztosították a műalkotás egységes hatását. A patina és az idő folyamán besötétedett lakk igen sötét összképet mutatott, eltakarta a színeket és a rajzot. A festmények alapos tanulmányozása után a következő általánosan érvényes munkatervezetet lehetett kialakítani. E munkát két fontos szakaszra lehet felosztani; a műtárgy anyagi állagának megóvása és a megfelelő kiegészítésekkel elvégzett esztétikai helyreállítás. A lenvászon alapú festményeknél a képtárakat járó műkedvelő el sem tudja képzelni mennyire fontos a vakkeret, amire a konzervált képet felfeszítjük. Bár nem látható, ez a festménynek a váza, mely tartja azt. A rossz minőségű vakkeret sok deformálódás okozója lehet. Amennyiben a vakkeret belső éle nincs alacsonyabbra véve mint a külső, hozzáér a vászonhoz és ott maradandó törést okoz. A levegő hő és nedvességtartalmára érzékenyen reagáló lenvászon e tényezők ingadozásakor gyakran kinyúlik és megereszkedik, a vakkeret feladata, hogy az ékek segítségével újra lehessen feszíteni. A Petz keretek a sarkokban ékelődnek, ez ráncokat idéz elő. A Szépművészeti Múzeumban kikísérletezett vakkereteknél a villásékek a keresztmerevítők által a négy oldal egész hosszában széttolják a vásznat, ami egyenletes feszítéshez vezet és nem okoz ráncosodást. Az újonnan konzervált képeket mindig ajánlatos ilyen vakkeretre feszíteni. A festményeknél a dublírozás elöregedett. A festékréteg sok esetben felhólyagosodott, az alap és a festékréteg közötti kapcsolat meglazult. A festékréteget vissza kellett vasalni. A visszavasalas előtt megtisztítottam a festékréteget az elöregedett lakktól, patinától, régi retusoktól és átfestésektől, az eredeti rétegről eltávolítottam a néhol ráhalmozott tömítőmasszát. A felszíni szennyeződések tisztítására a szakmai gyakorlatban elfogadott szerves oldószereket alkalmaztam. Ajánlatos bevasalás előtt letisztítani az olykor igen pasztózus szennyeződéseket, mert ilyenkor még könnyebb őket eltávolítani és lenyomatuk nem marad ott, mint bevasalás után. A régi dublírvászon és az elöregedett kleiszter eltávolítása mechanikus úton történt. Szikével előbb a vásznat fejtettem le, majd az elöregedett kleisztert kapartam le. A megtisztított képeknél viasz - gyantás bevasalás után a viasz - gyantás dublírozást tartottam a legmegfelelőbb konzerválási módszernek, mivel ezzel a műalkotás kevésbé érzékenyen reagál a környezeti változásokra. Esztétikai és művészettörténeti szempontból nagyon fontos volt a festmények alapos tisztítása a barnás tónust adó patinától, bizonyos részleteket teljesen megmásító átfestésektől, melyek gyökeresen megváltoztatták azok jellegét, eltakarták a színt és hamis képet mutattak arról a korról, amiben készültek. Ebben a vonatkozásban számos kollégához hasonlóan abban a sikerben volt részem, hogy tisztítás során aláírásra és évszámra bukkantam. Az "Öreg tudós" című képről megtudtuk, hogy egy igen jó nevű festő, Elias Mögel készítette 1774-ben. A megtisztított és mértékkel kiegészített festmények, ha aláírást ritkán fedezünk is fel, már egy megbízható alapot nyújtanak művészettörténész kollégáinknak a kép, az adott korszak kutatásához és pontos meghatározásához. 451