Arrabona - Múzeumi közlemények 31-33. (Győr, 1994)

Szakál Gyula: Túlélési stratégiák és kommunikációs manipuláció a szlovákiai magyarság körében

Ennek a viselkedési normának az elemei nagyon egyértelműek. Ha (sorrendben) internacionalista, szocialista hazafi és engedelmes csehszlovák állampolgár leszel, cserében ápolhatod hagyományaidat, magyar maradhatsz. Mindezeket nagyon egyszerű megoldási stratégiáknak tekinthetjük, amelyek jól megfeleltek a hatalom elvárásainak. Sokkal izgalmasabbak azok a technikák, amelyek az ajánlott mintákat alkalmazva kíséreltek meg bennünk rejlő lehetőségeket kihasználni, sőt.a szándék ellentétébe fordítani A többség nyelvének, kultúrájának ismerete az asszimiláció legfontosabb eszköze. A megmaradókhoz azonban hozzátartozik az okos alkalmazkodás. Ha megismerjük a többség nyelvét, szokásait, talán sikeresebbek lehetünk a megmaradás küzdelmeiben. A politika nyelvének gyakran használt kliséjét, a "kollektivitás" szólamát is ki lehet használni. A CSEMADOK - mely a szlovákiai magyarság egyetlen kollektív politikai létezési fóruma - feladatának a "népi és a haladó hagyományok ápolását, őrzését és továbbfejlesztését" tekinti. (Kiemelés tőlem) Ennél a továbbfejlesztési szónál a marxista kommunikációs nyelv újabb ellentmondására bukkantunk. A fejlődés, fejlesztés az ideológiai kulcskifejezése. A népi hagyományoknál a kötelező használata komikussá válik, hiszen nehéz elképzelni a központ által előírt tervszerű fejlesztését. Tipikusnak tarthatjuk, hogy a néphagyományok szerepeltetésénél és hangsúlyozásánál szinte kötelezően tűnik fel, hogy a "munkásmozgalmi hagyaték gyűjtése, a szocialista nevelés szolgálatába állítása dicsérendő törekvése volt a szövetségnek a múltban is, feladata kell, hogy maradjon a jövőben. A "népi hagyományok" és a "haladó hagyományok" ilyen kötelező összekapcsolása az egész évfolyamra jellemző. Feltételezhetjük, hogy itt egy védekezési mechanizmusról volt szó.^4 népi hagyományokkal való foglalkozás esetleg gyanús a hatalomnak, ezért kapcsolni a munkásmozgalomhoz ami viszont nemcsak engedélyezett, hanem kötelező is volt egyben. A népi játékok, a színjátszás fontosságát hangsúlyozta, mintegy meggyőzve az olvasót, hogy ezek nemzedékeken át való hagyományozódása "tartotta életben a nép szokásait". Nem mondta ki, de lényegében arról van szó, hogy életben tartotta a népet. A magyarság létéről gondolkodva a befeléfordulást ostorozta. Erősebb kommunikációs módszerrel a rábeszélés és a befolyásolás határán, tartalmilag pedig cselekvésre orientálva próbál útmutatást adni. " Az individualizmus nem lehet életmód, a "sziget" nem lehet cél. Az átmeneti begubózástól függetlenül a kollektív életmód irányába kell haladnunk." Ebben az ideológiai frazeológiában ügyes tippet sejthetünk. Az individualizmus ostorozása és szembeállítása a kollektív életmóddal, klasszikus marxista nézőpont. Esetünkben azonban a kollektív együttlét a magyar közösséget jelentette. Végezetül szinte keretként kiemelte, hogy a magyarság ápolása (ezt így sohasem mondták ki, de egészen világosan körülírták) során "legfontosabb feladatnak azt tekintik, hogy az embereket a proletár internacionalizmus és a szocialista hazafiság szellemében neveljék." 437