Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)
A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Rottler Ferenc: Rómer Flóris emlékezete
útjáról, mégis a pontosabb tájékozódás kedvéért röviden tekintsük át életének főbb állomásait. Kiegyensúlyozott vagyoni helyzetben lévő pozsonyi német iparos családból származott, aki gyermekkorában a német anyanyelve mellett cserefiúként a trencséni ill. tatai gimnáziumban jól elsajátította a szlovák ill. a magyar nyelvet. A soknemzetiségű pozsonyi környezetben való nevelkedése bizonyára hozzájárult később oly sokszor érvényesülő — a nemzetiségi kérdésben tanúsított — toleráns magatartásához. Szülei az eszes és tanulni vágyó ifjút — az e korban bevált gyakorlat szerint — az európai hírű bencés tanintézetbe, Pannonhalmára küldték, ahol egy esztendeig novicius volt, majd a rend győri akadémiáján bölcseletet, Bakonybélen pedig pedagógiát tanult. Bencés korszakának jelentős historikus tanárai Guzmics Izidor, Maár Bonifác és Czinár Mór voltak. Huszonöt esztendős korában felszentelt papként és szerzetes tanárként Győrben kezdte meg nevelői pályáját, ahol öt esztendőn keresztül természetrajzra és természettanra okította a diákokat. Származása, iskolázása és pályaválasztása tehát tipikus volt, és még az sem volt egyedinek mondható, hogy érdeklődése inkább a természet-, mint a humán tudományok felé vonzotta. Később, történészként, régészként jól hasznosította természettudományos alapképzettségét; az ésszerűség és a pontosság, az objektivitásra való törekvés gondolkodásának meghatározó elemévé vált. Győri tanársága idején elsősorban szünnapi és nyári kirándulásai alkalmával került kapcsolatba a régészettel, s kezdte tudatosan keresni a látható múlt emlékeit. E barangolásaiban hűséges társa volt Ebenhöch Ferenc koroncói lelkész, aki akkor Rómerhoz hasonlóan inkább szerette, mint értette a régészetet. Rendi kívánságra győri tanárságát a pozsonyi királyi akadémia egyik katedrájával váltotta fel, s így a kisdiákok után a nagydiákokat tanította természetrajzra, természettanra és mezei gazdászatra. Hivatásszerűen továbbra is a természettudományokkal foglalkozik, s közben ismét az újrakezdés, a beilleszkedés időtrabló nehézségei akadályozzák az elmélyültebb és célirányos tudományos pályakezdését. A szülőváros — mióta Rómer elhagyta —, nagyot változott. A pozsonyi diéta tanácskozásai, a politikai élet lüktetése, a fiatal Magyarország lobogó lelkesedése nem hagyták érintetlenül az ifjú tudósjelöltet, s ennek hatására 1848 őszén a pozsonyi professzor felvételét kérte a honvédseregbe. Különös eseménye-e Rómer pályájának, hogy részt vett a szabadságharcban? Az életrajzával foglalkozók közül többen erre a kérdésre igennel feleltek, és e mozzanatra alapozták az egész életpályát átfogó értékelésüket. A historiográfiában is oly sok veszélyt rejtő leegyszerűsítéseket kerülve — és anélkül, hogy Rómer döntésének nagyszerűségét tagadnánk — úgy véljük, hogy nem sajátos, hanem e korban általánosan érvényes cselekedetről volt szó. Elég itt utalnunk arra, hogy az 1848/49-es szabadságharc fegyveresei között szép számmal voltak tudósok, híres tanárok '(közöttük történészek), illetve papi, egyházi emberek (közöttük szerzetesek) is. Más kérdés, hogy Rómer e döntésében a hirtelen fellobbanás volt-e az inspirátor, amely teljesen ellentétben állott korábbi felfogásával? Nem. A szabadságharcra visszautaló későbbi leveleiből, baráti környezetének visszaemlékezéseiből és nem utolsósorban a szabadságharc alatt közzétett, tanítványaihoz intézett felhívásaiból tudjuk, hogy Rómer a társadalmi fejlődés híve, diákjainak az új utakat mutató tanártípusa volt, és a bencés renden belül is a társadalmi haladással toleráns társaihoz, és nem az aulikus, reformellenes személyekhez húzódott. 194
