Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Rómer Flóris Emlékülés (1989) előadásaiból - Rottler Ferenc: Rómer Flóris emlékezete

A világosi kapitulációt követő néhány hónapos döbbent dermedtség után, a történettudósok többsége számvetést készített: milyen hozama és milyen vesztesége volt a befejezetlen forradalomnak, és az elbukott szabadságharcnak? A számvetéseken túl, aki csak tehette, munkájába temetkezett, gyűjtögette a forrásokat, vagy korábban megérlelt gondolatait öntötte végleges formába. Üj történetírói programok készültek, s kezdeményezések születtek egy országos történetírói szervezet kialakítására. A forradalom bukása és a szabadságharc veresége ellenére a polgári történettudomány előretörése megállíthatatlan volt, s az 1850-es évek végére a diszciplína pozíciói Magyarországon is megszilárdultak. Rómer Flóris e folyamatnak nem lehetett aktív részese; miután katonai egységét az oroszok Debrecen mellett szétverték, őt elfogták, s a „fegyveres zendülésben való részvétele miatt vasbilincsben töltendő nyolcévi várfogságra!" ítélték. Az olmützi és josefstadti kazamaták a történészi munka számára kevéssé voltak alkalmasak, így a börtönben töltött esztendők, valamint a szabadulás utáni évek rendi szilenciuma — amelyeket „csendes elmélkedéssel", nevelősködéssel töltött — a kutatás számára elfecsérlődtek. Rómer Flóris a börtön utáni három évi tétlenség után 1857 őszén másodszor lett „pályakezdő" természettan tanár, és ott folytatta, ahol 1844-ben abbahagyta. A történeti tudományok kísértései azonban nem hagyták békességben. A legnagyobb kísértést, a régi ismerős — Ipolyi Arnold zohori plébános — jelentette, aki arra biztatta Rómert, hogy természetrajzi gyűjtése mellett az archeológiai ritkaságok gyűjtésével is foglalkozzék. Rómer e tanácsot megfogadva megszervezte a győri gimnáziumi múzeumot, a mai megyei múzeum elődjét. Archeológiai gyűjtések, régészeti múzeum alapítása, historikusokkal való szoros és állandó kapcsolat, mindezek ellenére Rómer és a történettudomány — legalábbis művekkel dokumentált — frigye egyre késett. Ismét csak emlékeztetőül, hogy hol tartottak már ekkor (1858-ban) a pályatársak: Horváth Mihály, Szalay László, Csengery Antal, Pesti Frigyes és Ipolyi Arnold. Végre 1859 nyarán — ez időben Rómer már életének 45. esztendejében járt —, bekövetkezett a várt fordulat, amely igazolta a pályatársak és barátok várakozását. Rómer a nyári iskolai szünet idejére komplex „terepbejárást" és gyűjtőutat szervezett a Bakonyba, „melyet nemcsak természettudományilag, de inkább régiségbeli tekintetből" kívánt átvizsgálni. A terep nem volt Rómer számára idegen, hiszen eddigi élete során szabadidejének nagy részét a dunántúli hegységben töltötte. A különböző lemondások (a „buzgó füvész" váratlan gyengélkedése, a „rovarász" egyéb elfoglaltsága, a geológusnak pedig egy trencséni kirándulása) miatt a komplexitást saját személyében kellett biztosítani, azaz Rómer egyszemélyben képviselte a geológust, a botanikust, a zoológust, és természetesen mindenekelőtt a történészt-régészt. Terepbejárásáról és gyűjtőútjáról a Győri Közlöny hasábjain számolt be „szünnapi" leveleiben. Említettük már Ipolyi Arnoldot, mint aki hatással volt Rómer pályaindulására. Nos, ennek hitelességéről az első szünnapi levelében maga Rómer győzi meg az olvasót, aki beszámol arról, hogy Ráth Károly barátjával 1859 júliusának utolsó napjaiban felkeresték a Zohoron élő Ipolyit, aki mindkettőjükre nagy hatással volt. A „jeles férfitól — írja Rómer —, egy-két nap alatt többet tanulhattam régészeti törekvéseimre nézve, mintha hónapokon át lapozgattam volna a legbecsesebb könyvtár kincseit". Ráth az oklevelekről és a történelemről, Rómer a régészetről kérdezte Ipolyit, és átnézték könyvtárát, gyűjteményeit. A bakonyi kirándulással kapcsolatban Ipolyi valószínűleg megismertette 195