Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)
A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - N. Mészáros Júlia: Borsos Miklós szobrászatának és Győrött látható alkotásainak helye a magyar és az európai művészetben
lános értékeket kereső, egyetemes eszményeket megfogalmazó alkotótevékenységével. Az előző csoport említett képviselőinek munkáiban több a verbális vonás, mind erőteljesebben jelentkezik a haladó társadalmi tartalmak kifejezésének igénye, nem egészen függetlenül a politikai áramlatok hatásától. A klasszikus irány fő jellemzői az európai művészeti tradíciókhoz való viszszanyúlás, a mediterrán hagyományok aktualizálása mellett a plasztikusság hangsúlyozása, a kifejezés állandóságának keresése, méltóságteljes monumentalitásra törekvés, az anyag-forma-jellem belső egységének megvalósításával egyfajta tökéletes állapotszerűség érzékeltetése. Abszolút és maradandó értékek keresése, örök eszmények újrafogalmazása. Nyilvánvaló, hogy e törekvések a formai egyszerűsödés és tartalmi absztrakció irányába hatnak. Ezt a fokozódó absztrahálódást látjuk az európai művészetben a Rodin szobrászatát elutasító Maillol, Bourdell, Despiau, majd Mondrian, Arp, Brancusi és Moore, valamint az őt követő Barbara Hepworth művészetében. Nem mintha Borsos Miklós az említett mesterek közvetlen hatása alatt dolgozott volna, eredményeik azonban közvetve tanulságul szolgálhattak, különösen a 60-as évek körül alkotott szobroknál, önéletrajzi írásaiból tudjuk, hogy a felsoroltak közül két kiemelkedő művészt, Medgyessy Ferencet és Henry Moore-t személyesen is ismerte, sőt jó kapcsolatba került velük, Egry Józsefhez pedig igen mély baráti szálak fűzték. Borsos Miklós művészetének közvetlen magyar előzménye Medgyessy Ferenc művészete. A Ferenczy Béni által a „legjobb magyar szobrásznak" nevezett Medgyessy és Borsos alkotótevékenységének több közös vonása van. Ilyen az életművek egységessége, a szinte kísérletezés nélkül, azonnal megtalált hang és formanyelv, az ülő, álló, fekvő-könyöklő, támaszkodó női aktok egyformán belső harmóniát sugárzó ereje, monumentalitása. Borsos Demeter-e (1955) és Medgyessy Régészet című portrészobra (1929) mintha édestestvér-pár volna, összekapcsolja őket alkotóiknak az individuális jegyek elvetésében és a portré igényű, szimbolikus tartalmak kifejezésében megnyilvánuló szándéka, azonban különbözőségük is megfogható. Medgyessy az archaikus művészet formavilágát az alföldi ember típusával kívánta ötvözni, hogy az „ősi, ösztönös, elementáris, romlatlan" fogalmát a magyar nép karaktereként értékelve nemzeti ideált állítson elénk. Borsos Miklós Tihanyi pásztora, közvetve Anyaság című szobra is hasonló szellemű vállalkozás, de az utóbbi művész a népiből csak annyit vesz át, amennyi az ősi, mitikus elemek hangsúlyozásához szükséges. Medgyessy művészetének jelentősége a magyar nemzeti szobrászat megteremtésében van, az európai kortárs művészeti törekvésektől távol tartotta magát. Nem ment tovább a Maillol és Despiau által megkezdett úton. Ö is „teremtett", de művészi eredményei nem jelentettek újat az egyetemes művészet számára. Borsos alkotótevékenysége az európai iskola törekvéseivel rokon szellemű: hidat kívánt építeni a nemzetközi áramlatoktól elszakadt magyar szobrászat számára, hogy az a modern művészet szerves részévé válhasson. Borsos Miklós klasszicitása esztétikai belső teljességből fakad, s nem a klaszszikus görög és reneszánsz művészet eredményeinek felidézéséből következik. Legfontosabb műveiben egyszerre fejeződik ki tárgyi-konkrét, érzéki-plasztikus és metaforikus jelentés világuk elvont jellege, túl a klasszikus formai zártságon (14. kép). Olyan plasztikai értékeket teremt, amelyek a természetben ön224
