Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - N. Mészáros Júlia: Borsos Miklós szobrászatának és Győrött látható alkotásainak helye a magyar és az európai művészetben

vagy másik alkotása, milyen értéket testesítenek meg a maguk műfajában a kiemelt művek, művészeti vagy művészettörténeti szempontból gazdagítják-e a magyar és egyetemes művészetet, kultúrát. Előadásomban e kérdésekre keresem a választ. Nem véletlen, hogy mindazok, akik Borsos Miklós alkotótevékenységével kicsit mélyebben foglalkoztak, oly nagy súlyt helyeztek pályakezdésének éveire, korai alkotásaira. E munkák ugyanis — mint ahogy más jelentős művésznél is megfigyelhető —, már a pályakezdés elején magukban hordozták a művészre később is jellemző sajátos formalátás és életszemlélet lényeges vonásait. Borsos fő problémaköre már ekkor világosan körvonalazható, kitapintható: hogyan ötvözhető az emberi érzésvilággal, a személyes művészi érzékenységgel és a jelentéssel a plasztikus forma. Az 1933-ban faragott Fiatal leány-arcképei, Torzó-ja, trachit önarckép-e, Anya című szobra, a Siratok különböző variációi, s Mosoly című alkotása mind-mind túllépik a látott formák világát, és a formai, lélektani, intellektuális mozzanatok harmonikus egyensúlykeresésének művészi törekvéseit mutatják. Méltóságteljesek és természetesek, fennköltek és egyszerűek, minden modorosságtól, utánzástól és érzelmi túltengéstől mentesek. Meglepően korán prezentálják a művész elemi formák iránti vonzódását, harmóniateremtő képességét, humánus életfelfogását, mély életbölcsességét és latinos műveltségét. Mindezek alapján megállapítható, hogy a későbbi alkotások valójában a korai törekvések kiteljesedései, vagy párhuzamai. Ezzel és csakis ezzel magyarázhatók a Borsos Miklós szobraiban, domborításain, grafikáin, sőt érmein és plakettjein is megfigyelhető azonos tartalmi jegyek, és rokon formai törekvések. Itt kell kitérni arra a művészi sajátosságra, amely az első alkotóévektől 1988-ig megfigyelhető műveiben, hogy alkotásai kétféle irány — egyfelől egy intellektuálisabb, absztrakt, másfelől egy természet- vagy valósághűbb, realisztikus formavilág — egyidejű jelenlétét mutatják pályája minden szakaszában. 1989-et azért nem említem, mert az az új, szenvedélyes expresszivitás, amely például a Jónás szobrát jellemzi (1989), nem meghatározó az életműben. A kettős formai megoldásmód valójában igen szorosan összetartozik: lényegében ugyanazon művészi problémák tartalmi hangsúlyeltolódással kifejezett forma-változatai, viszonylag szűk korlátok közötti párhuzamos megoldási lehetőségek, egyetlen klasszikus tendencia szélső értékei. Igazolásul hadd említsek néhány példát az életmű-kiállításból és az azt jól kiegészítő, jelenlegi kamaratárlat anyagából! A portrék közül az első kő-Önarckép-ét (1933) és Egry József portréját (1951), torzói közül az 1933-as Női torzót és Vénusz születését (1959). Sirató (1932) és Gyász (1966) című szobrait, Pannóniát (1955) és Sibilla Pannonicát (1963). Emberpár (1943) és Szerelmespár tamburinnal (1933) című rézdomborítása mellett Canticum canticorum (1977) és Feminin masculin (1969) című alkotását. Az Éjszakához (1957) az Ifjú párkát (1964), a Múzsák I—

IX. grafikai sorozatához az azonos című rézdomborítás-sort, és az állandó kiállításon látható két Napkelte című grafikát. E példák szemléletesen mutatják, milyen szorosan kapcsolódnak az azonos tematikájú, különböző időszakokban készült alkotások egymáshoz, s tematikától függetlenül mennyire hasonló szobrászi, művészi problémakör húzódik meg az alternatív műfajok és formamegoldások mögött. E tényt nem lehet pusztán az állandó kiállítás anyagának koncepciózus válogatásával magyarázni, ugyanerre a következtetésre jutnánk a jelenlegi kamaratárlat, a más múzeumokban és gyűjteményekben őrzött Borsos-alkotások szemügyrevételekor is. (Lásd az 222