Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - N. Mészáros Júlia: Borsos Miklós szobrászatának és Győrött látható alkotásainak helye a magyar és az európai művészetben

íráshoz mellékelt fotóanyag!) Épp e számbavétellel válik világosan egyértelművé, hogy a Borsos-házban látható kiállítás valóban az életművet reprezentálja , s egyben összegzi. Az említett párhuzamok valódi létjogosultságát az életmű egységessége, a pályakezdéstől napjainkig alapvetően nem változó művészi elgondolások, célkitűzések, tér- és formafelfogás, humánus életszemlélet és alkotói igényesség magyarázza. Tudjuk, hogy Borsos Miklós igen hamar kivívta korai alkotásaival a kortárs művészek és műértők elismerését. A 30-as évek áporodott levegőjű, konzervatív szemléletű művészeti életében egy csapásra feltűnést keltett új perspektívát nyitó, új atmoszférát árasztó műveivel. Senki sem maradhatott közömbös alkotásaival szemben! Hogy megértsük korai műveinek jelentőségét, nézzünk egy rövid korrajzot Medgyessy Ferenc tollából (Valóság és papírmasé, 1929): —„Ami (pedig) a formaművészetet, az építészetet és a szobrászatot illeti: most is ott tartanak a forgókomédiák barokk stílusánál, és sokkal biztosabban meglátják a panoptikumok szép meséit, szívre ható, nagy »üsd-vágd, nem apád« jeleneteit, mint a puszta, egyszerű és nagy formákat... Pedig akárhogy haragszanak is a ma fejlődő művészetére, bele kell nyugodniuk abba — ha tetszik, ha nem —, hogy mégiscsak ebből fog a jövő művészete kialakulni." Medgyessy mondatai a 20-as évek végének, 20-as—30-as évek fordulójának hazai művészeti állapotát ismertetik. Borsos Miklós pályakezdésének időszaka ez! A következő években bekövetkezik ugyan valamiféle változás, de továbbra sem a progresszív művészet hivatalos elismerése szellemében. A korábban általánosan uralkodó neobarokkos szemléletet a hazai aktualitásokat is figyelembe vevő, népivé erőltetett újklasszicista irány váltja fel, amely főleg olasz novecento előképeket adaptál honi talajba. Olyan stílus alakul ki és válik népszerűvé, amely eszköztára szerint antiavantgard, komponálásmódja szerint hieratikus, tematikája szerint propagandisztikus, eszménye szerint dogmatikus és utópisztikus. A progresszió, amelynek meglétére Medgyessy is utalt, ezzel is szembehelyezkedik. Laza csoportok alakulnak, mint a társadalmi problémákra érzékenyen reagáló és programjukban a fennálló rendszer elleni nyílt agitációt vállaló művészeké, az alföldi művésztelepeken a paraszti környezetet és népéletmódot ábrázoló festőké, a nagybányai örökséget vállalóké, a párizsi iskolát követő és hamarosan a népi, nemzeti és magyar koncepciót az európaisággal szinkronba hozni kívánó művészeké. A szobrászatban két tendencia dominál — itt eltekinthetünk az emigrációban alkotó művészektől, mert eredményeik nem váltak ismertté, vagy legalábbis nem hatottak közvetlenül a hazai szobrászatra — egyrészt a hivatalos művészetpolitika által támogatott neoklasszicizáló irány, másrészt az azt tagadó, a nemzetközi avantgárd művészet eredményeit felszínesen ismerő és attól eltérő utakat kereső, korábbi egyetemes hagyományokhoz kapcsolódó klasszikus tendencia. Ez utóbbi a 20-as évektől általános európai jelenségnek tekinthető. Magyarországon e törekvés is két irányba fejlődik. Részben a közösségi művészet felé, és kezdeti apolitikusságát feladva népi, forradalmi, politikai-agitációs tartalmak klasszikus formába öntésére tesz kísérletet. Mészáros László, Goldmann György, Mikus Sándor, Pátzay Pál, Somogyi József és Kerényi Jenő neve fémjelzi e vonalat. A másik irányt Ferenczy Béni, Medgyessy Ferenc és Borsos Miklós tevékenysége jelöli, s művészetük — főleg Borsosé — némiképp szellemi rokonságot tart a Gresham-kör művészei közül elsősorban Bernáth Aurél és Egry József látványt elvonatkoztató, lírai-kontemplatív jellegű, álta223