Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

A Borsos Miklós tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásaiból (1898) - N. Mészáros Júlia: Borsos Miklós szobrászatának és Győrött látható alkotásainak helye a magyar és az európai művészetben

BORSOS MIKLÓS SZOBRÁSZATÁNAK ÉS GYŐRÖTT LÁTHATÓ ALKOTÁSAINAK HELYE A MAGYAR ÉS AZ EURÓPAI MŰVÉSZETBEN Hadd kezdjem előadásomat Wilhelm Worringer gondolataival: „... a műalkotás a természet mellett létező, a természettel egyenértékű önálló organizmus, és legbensőbb lényegében nincs vele kapcsolatban, ha természeten a dolgok látható felületét értjük." E gondolatot azért választottam kiindulásul, hogy elhatároljam Borsos Miklós művészetét az olyan „sommás" kijelentésektől, mint (művészete) „a természet örök szépségeit idézi", (márványszobrai) „a természet jelenségeit, formáit tömbszerűen idézik", „minden művében a természetbe illőt igyekszik megvalósítani", a művész célja „a világ harmóniájának keresése, feltárása"... stb. Ha ezeket a megállapításokat gondolkodás nélkül elfogadnánk, akkor Borsos Miklós alkotásait puszta természet-utánzatokként kellene értékelnünk, formáit mértani alakzatokba kényszerített figuratív motívumok halmazának kellene látnunk. A művész esetében természetesen nem erről van szó, s valószínűleg az idézett szerzők sem ezt akarták mondani, csak fogalmazásuk pontatlanságára és félreérthetőségére nem figyeltek fel. Az egyszerű cáfolat így szól: Borsos Miklós sohasem idéz alkotásaival, és sohasem valamihez illő formát keres. Formáit nem beleépíti valamilyen mértani alakzatba, hanem tevékenysége során olyan egészből kibontott, belső erőt sugárzó formákat teremt (és itt a teremtésen van a hangsúly), amelyek mindig valamely nagyobb egész szerves részévé lényegülnek. Szobrai tehát a „természettel egyenértékű, önálló organizmusok". A művészeti alkotások minőségét — így Borsos Miklós szobraiét is — nem pusztán a létrejött forma, és egy meghatározott formában kifejezett tartalom határozza meg — ilyenformán a giccset is művészi minőségként kellene elfogadnunk —, hanem a dolgok lényege és a művészi észlelés tisztaságának bonyolult viszonya. Ha ebből indulunk ki egy életmű értékelésekor, akkor nem elegendő csupán önmagában, kortól és kortársaktól, szellemi áramlatoktól és művészeti eredményektől függetlenül szemlélni az alkotásokat. A művészi észlelés tisztaságát — túl az öröklött tulajdonságokon, ösztönön, lelki habituson — az értelmi képességek milyensége, a személyiség nyitottsága, életfelfogása, világlátása és szerzett képességeinek sokasága befolyásolhatja, valamint annak a kornak a kultúrája, amelyben a művész él. Meglehet, e bonyolult kapcsolatok elemzése nélkül is kimutathatók egyegy művész fejlődésének folyamatai, kiemelhetők — például — Borsos Miklós művészetének legjellegzetesebb alkotásai, meghatározhatók művészetének alapvető vonásai, ám nem kapunk választ arra, miért és mihez képest jobb egyik 221