Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Szita Szabolcs: Zsidó munkatáborok Győr-Sopron-Pozsony és Sopron vármegye határterületei erődítésén

pesten „plakáttal" bevonultatott, majd Zurányba szállított nőket irányítottak. A nyilas suhancok állandó puskatusütlegei és a fagyoskodás mellett egész napon át sáncokat ástak. Sokan a gyatra élelmezéstől elgyengültek (reggel keserű feketekávé, délben káposzta vagy répaleves, este sárgarépa- vagy marharépafőzelék, rendszertelenül 20—25 dkg kenyér, holmijaikat titokban élelmiszerre cserélték.

68 A pótélelem azonban csak tört részét fedezte a kalóriaigénynek. Az általános leromlás elkerülhetetlen volt. 1944. december 28-án a betegeket elkülönítették, 63 főt (köztük jupokat) a bevagonírozás előtt kivégeztek.

69 A munkára alkalmasakat a németek BergenBelsenbe szállították, helyükbe a kassai téglagyárból munkásszázadokat hoztak. Horváth István mérnök a volt 108/34. munkaszolgálatos századdal érkezett Hidegségre. Túlélőként a lágeréletről, a hidegségi fogolysorsról így adott számot: „Tífusz, végelgyengülés, fágyás és agyonlövés volt az, amely ártatlan emberek százait pusztította, nem tudván senki, hogy melyik pillanatban kerül sor arra, hogy egy gyilkos golyó eltalálja. Vegetatív életmódra voltunk lesüllyesztve, mint az állatok. Mentünk, ha menni kellett és hajtottak, aki pedig nem bírta és leült, azt agyonlőtték. Sáncokat kellett ásni és az emberek ott fagytak meg a sáncokban. Szalmabetegség is volt, ami azt jelenti, hogy a fásult és közönyös emberek, akik úgy érezték, hogy nem lehet ezt az állati életmódot ember létükre folytatni, egyszerűen beleásták magukat a szalmába, és ott feküdtek apatikusan, míg meg nem haltak."

70 1945. március 2-án dr. Hagen német törzsorvos nyilvánosan beismerte, hogy „Hidegségen »nagyobb számú« tífuszos megbetegedés fordult elő, s »a munkaszolgálatosok révén« átterjedt a község lakosságára is".

71 Pár nappal később a katonai alakulatok helyzetét még felmérték. Az állásépítő foglyok létszámáról, sorsáról azonban nem adtak ki többé jelentést. A hidegségi táborban a március 28-i kiürítéskor négyszáz főnyi járóképes kényszermunkás volt. Előtte 200—300 elhalt páriát temettek tömegsírba. A Gunskirchenből visszatért Heller J. Ervin orvostanhallgató így emlékezett rájuk: „Szörnyen megcsonkított hullák vannak ott. Csákánnyal szétvert, arcon lőtt emberek, akiket a »magyar«» SS ölt meg, természetesen minden ok nélkül. A Hunyadi páncélgránátosok voltak a gyilkosok. 17—20 éves fiúk, akik szemrebbenés nélkül, gyönyörűséggel öltek."

72 A Hidegséghez tartozó Ilonamajor (Ilkamajor) kiürített istállóiba 1944. november elején az SS hatszáz, a magyar fővárosban munkaszolgálatra kötelezett és deportálásra szánt zsidó nőt „szállásolt". Német fegyveres őrség, valamint a november derekán a környékbeli falvakból bevonultatott magyar „zsidóőrök" felügyeletével futóárkokat ástak, sáncoltak, páncélosakasztók földmunkáit végezték. Mivel teljesítményük nem érte el az állásépítők igényelte szintet, és az Eichmann-kommandónak sikerült Budapesten megfelelő férfi munkaerőre (a ,,védett" századok megkaparintásával) szert tennie, a keleti frontról visszavezényelt munkaszolgálatosokkal váltották fel őket. December második felében — harkai és kópházi sorstársaikhoz hasonlóan — a majorban őrzött női foglyokat a határon túlra, feltehetően a Bécsújhely (Wiener-Neustadt) melletti Lichten wörthbe szállították. December végén Kassáról négyszáz férfi munkaszolgálatos érkezett Ilonamajorba, ezzel együtt a létszám 700—800 főt tett ki.

73 A szemtanúk népbíróság előtt rögzített későbbi vallomásai szerint 1945. január közepétől az Ilonamajor melletti erdőszélen több kényszermunkás csoport tagjainak életét oltották ki 184