Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Szita Szabolcs: Zsidó munkatáborok Győr-Sopron-Pozsony és Sopron vármegye határterületei erődítésén

tak. Mindennapos szenvedéseiket, az éhezést, az értelmetlen robotot, az órákig tartott Appell kínjait az őrség terrorja mellett fagyhalál, kiütéses tífusz, a napi ki- és bevonulást verések és rúgások kísérték.

22 Különösen az építéssáv-vezető, Nikolaus Schorn és Otto Seitz SA-legény léptek fel a magyar zsidókkal szemben igen erőszakos, bántalmazó módon. Sokak halálát okozták. Schorn általában vastag bottal ütötte a foglyokat, a Laska nevű őr pedig lapáttal vágott a vánszorgók közé. A munkahelyek körül, Fertőfehéregyháza külterületén a brutalitás áldozatai úton-útfélen ott hevertek. Kivégzés járt bármilyen, az őrség által „büntetendőnek" tartott cselekedetért. A meggyőződéses náci (korábban járási vezető, Ortsgruppenführer) Nikolaus Schorn minden megölt magyar zsidóért az őrségnek tíz cigaretta „jutalmat" adott. Tény, hogy a pinceszálláson a munkából visszamaradt betegek helyi elgázosításával is fenyegetőzött.

23 A nagybetegek „természetes" gyógymódját a parancsnokság egy ajtó és ablak nélküli volt majorsági istállóban való „elkülönítésben", vagy „lázcsillapítás" címén a hóra való ruhátlan kifektetésben határozta meg. „Aki a »kórházba« került, az tudta, hogy meg kell halnia. Márpedig aki reggel a sorakozón nem tudott megjelenni, vagy nem állt elég egyenesen, összehúzta magát, vagy egy pokróccal betakarózott, az mind odakerült. Ügy hullottak az emberek, mint a legyek" ... „Akit nem lőttek agyon, az megfagyott, ha megpróbált bemászni a körletbe, agyonlőtték."

24 A külterületi borospincébe telepített tábort 1945. március 29-én ürítették ki. A magyar foglyokat gyalogmenetben Mauthausen felé indították. Feketeváros (Purbach) határában az exhumáció során feltárt tömegsírok több mint félezer fogoly tetemét őrizték. Végső nyugalomra a magyarok a budapesti rákoskeresztúri zsidó temető mártírparcellájában leltek. A Soprontól nyugatra, tizenhat kilométerre eső siegendorfi (Cinfalva) cukorgyárban a szárító- és raktárhelyiségekbe telepítették az állásépítés 1100 foglyát.

25 Schattendorf (Somfalva) és Cinfalva között páncéloselhárító- és futóárkokat, úttorlaszokat építettek vagy vasúti pályaépítést végeztek. A cinfalvi kényszermunkát túlélt deportáltak későbbi vallomásai „tűrhető" bánásmódról és szállásról, olykor a helyi lakosság segítségéről is szólnak. Kivégzésekről, kínzásokról nem maradt fenn adat. Mégis, az építési munkákon, az esőtől, hótól védtelen páriák nagy számban szereztek fagyásokat és különböző sérüléseket. A hiányos és csekély ellátás nem fedezte a napi kalóriaszükséglet tört részét sem. A reggeli feketevíz, a déli vagy esti krumplihéj leves „kiegészítéseként" a foglyok alkalmilag „organizált", takarmányként szolgáló szárított cukorrépa, répaszelet, szennyezett melasz fogyasztására kényszerültek. Bélhurut, kiütéses tífusz és a szervezet teljes kimerülése következményeként végelgyengülés ritkította soraikat. 1945 márciusában a cinfalvi tábor foglyainak csaknem kétharmada legyengült, sérült vagy beteg volt. 25-én a papírzsákban elföldelt áldozatok között volt Vajda János újságíró, költő is, akinek cinfalvi halálára csak 1961-ben derült fény.

26 A 27—28-i kiürítéskor 300—400 menetképes, illetve munkaképes foglyot indított az állásépítő szervezet Cinfalváról útnak. Részben gyalog mentek, majd nyolcnapos vonatozás után Mauthausenbe érkeztek. A visszamaradt betegek április elsején élték át a felszabadulás örömét.

27 A római kori kőfejtőjéről híres Fertőrákos 1944 decemberében egyik stációja volt a budapesti józsefvárosi pályaudvaron november 27. és 29. között bevagonírozott, a semleges államok követségei által addig „védett" munkaszolgálatos századok kálváriájának.

28 Tábori körletnek szérűket, rozzant pajta177