Arrabona - Múzeumi közlemények 26-30. (Győr, 1991)

Tanulmányok, közlemények - Timaffy László: A késes- és köszörűsmesterség Győrött

A KÉSES- ÉS KÖSZÖRÜSMESTERSÉG GYŐRÖTT Előtanulmány a Magyar Néprajz III. kötetéhez A legkezdetlegesebb társadalmi és technikai fokon a kés volt az ember egyik legnélkülözhetetlenebb eszköze munkában, táplálkozásban, védekezésben egyaránt. Ezért a késes- és köszörűsipar is a legrégibbek közül való. Győrött a legrégibb írott adatokat a XVII. századból találjuk.

1 Az 1617. évi telekkönyvben szerepel Ollós Olasz János és Sersilló késes mester. 1622-ben Rusochsky László, 1688-ban Bizmár késes nyert polgárjogot, 1691-ben Czeizer András késes és köszörűs is itt dolgozott. A XVIII. század elején Firer Keresztély és Rudolf János késcsináló mesterekről tudunk. A köszörűsök közül a XVII. századból Borbély Istvánról, Trost Rupertről, Barbél Györgyről van írott emlékünk. A XIX. század fellendült városi iparában pedig 3 késes mester és 4 köszörűs dolgozott itt. Győrött nem tömörültek önálló céhbe, hanem a mechanikusok céhében dolgoztak, mint vas- és fémmunkások. Minden mesterséggel kapcsolatban álltak, szerszámmal látták el őket: a szűcsöknek, csizmadiáknak, vargáknak, pintéreknek, ácsoknak, henteseknek, mészárosoknak, méhészeknek, kertészeknek eszközeit csinálták, s a háztartások számára késeket, bicskákat készítettek. A népi szóhasználat szerint a kés nyelébe merevített penge a bicska, vagy zsebkés pedig összecsukható. A híres késes mesterek termékei vásárokon elterjedtek az egész országban. A győri késes mesterek mellett híresek voltak még Dunántúlon a soproni, kőszegi, sárvári és felsőőri késesek. Az elkészült késeket, bicskákat a műhelyhez kötődő üzleteikben vagy piacokon, vásárokon árulták. A fanyelű késeket éppúgy, mint a kisalföldi faragott nyelű bugylibicskákat a vevők kiherélték, végükből levágtak egy darabot, hogy náluk maradjanak, el ne vesszenek. Ez volt a célja annak a babonás szokásnak is, hogy a vásárokon megvett kést kétszer, háromszor átdobták hátrafelé a fejükön keresztül. A késesek minden munkát kézzel végeztek, géppel nem dolgoztak. Szakszókincsük német eredetű, a mesterség délnémet származására utal, de az idők folyamán magyarrá vált. Munkamódjuk kisebb eltérésekkel hasonló volt az egész országban. Nemcsak az anyagra, hanem a megmunkálásra, kidolgozásra fordították figyelmüket, tehát a kézügyességet igénylő finom mesterséghez tartoztak.

2 A kés négy részletben készült el. Legfontosabb a penge és a rugó megcsinálása volt. Ez kovácsmunka, hevítéssel, kalapálással állították elő. Nyersanyaguk az edzhető acél és vas. Először tömöríteni kellett, hogy hajlítható, reszelhető legyen. Körömütővel a penge felső részébe körmöt, végébe a névütővél a védjegyet vésték. A durva megmunkálás után az edzés következett vörös és 139