Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)

tapasztaljuk, hogy áldozni csak akkor vagyunk készek, ha az által hiúságunknak hízeleghetünk."

44 Lassan, vontatottan haladt az úrbéri rendelkezések végrehajtása, korabeli feljegyzések szerint a szomszédos Pozsony és Sopron megyékben gyorsabb ütemben haladtak a tagosítások. A megyei birtokosok többsége attól félt, hogy az 1848-as jobbágyfelszabadítással jelentős számú ingyen munkaerőt veszítenek el. A lassú végrehajtást erősítette az 1863 előtti hitelhiány; több földbirtokos nem rendelkezett elegendő tőkével ahhoz, hogy a kieső munkaerőt gépesítéssel pótolja. A kártalanítás lassúsága, elmaradása gátló tényező volt a gazdálkodásban, s növelte a bizonytalanságot. A Bach-korszakban alig néhány községben végezték el a tagosítást. Az évtized végén gyorsult meg sok-sok vitával kísérve. 1861-ben a megye községeinek mintegy felénél végezték el. Erre utal Viczay Hédernek egy 1860-as feljegyzése, miszerint ebben az évben 10 Győr megyei községgel már sikerült „barátságos kiegyezés útján" megegyezni, de hátravolt még akkor 6 község. A vitákat kiváltó okok községenként változtak: legelőelkülönítések a pusztai járásban, erdőhasználati viták Bőny, Ráró, Ásvány környékén, Kónyban a birkalegeltetés adott vitára okot, több helyütt „kifelejtik a faiskolául szolgálandó telek kihasítását" a közföldekből.

45 Az új-malomsokiaknak gr. Amadé Antallal, másoknak a szentmártoni apátsággal volt hosszan elnyúló vitája. A bácsaiak vadászati jogaik megsértése ellen emeltek panaszt. A tápi és a tápszentmiklósi volt jobbágyok ráhajtották állataikat az Esterházyak legelőjére. Vannak ellenkező irányú példák is: Viczay Héder 1863. február 23-án 20 éves vitát zárt le azzal, hogy az Öttevényhez közel eső telkeket átadta volt jobbágyainak (1000 hold szántó és 16 hold legelő), sőt 10 hold távoli jobbágytelket elcserélt közelebbiekre. A maradványföldek után járó váltságpénzből 2000 Ft-ot elengedett. Bácsán a megyei alispán több száz „nemesi közbirtokosságot... közakarattal és közfelkiáltással" a tagosításra rá tudta bírni. A pápóci prépostság a Pázmánd hegybeli szőlőbirtokosoknak halasztást adott az örökváltsági díj évi illetményének kifizetésére, mert rossz volt a termés. A pátkai szőlőbirtokosok bortized- és hegyvámmegváltása békés körülmények között zajlott le. A tagosítás egyedül Balony községben keltett fel nagyobb ellenszegülést. 1862. május 18-án a megyei mérnök, valamint a győri püspöknek, mint a falu földesurának képviselője megjelentek a község határában, de a helybeli lakosok kihúzott lánccal megakadályozták a tagosítást végzőket feladatuk teljesítésében. A helytartótanács elrendelésére végül is a komáromi várból kirendeltek 50 katonát, akik „a tettlegesen ellenszegülőket befogatván" lecsendesítették a falut.

46 Még 1863 januárjában is arról tudósított a sajtó, hogy „környékünkön... némelyek által most is félt tagosítási eszme mielőbb foganatba vétessék...". Sok helyütt a bizonytalanság miatt nem művelték meg megfelelően a földeket, máshol pár év alatt két, két és félszeresére növekedett a föld értéke, mivel a pénzzel rendelkező kereskedelmi vállalkozók, ügynökök, bankosok — gépesítés útján — megfelelő gazdasági forrást láttak a tőkésedő földbirtokban. S ahol megvalósították, ott pusztán az történt, hogy a zsellérekből és a jobbágyokból cselédek és napszámosok lettek, akiket alacsony bérért alkalmaztak. Ha rosszul ment a gazdaságnak, akkor sokan munka nélkül maradtak. Arra is volt példa, hogy a felszabadult jobbágyság elhagyta a birtokot, ezáltal komoly munkaerőgondok mutatkoztak a megyében. Az úrbéri rendezés sok-sok jogi vitáival hatalmas terhet rótt az igazságszolgáltatásra és a létszám- és pénzszűkében levő telekkönyvi és szolgabírói hivatalokra. Az 1863-as esztendőben a sokoróaljai járásban mindössze 9 úrbéri per volt, ugyanekkor a pusztai járásban 222