Arrabona - Múzeumi közlemények 24-25. (Győr, 1988)

Tóth L.: Az alkotmányos liberalizmus belső vívódása és tagolódása a kiegyezés előtt Győr megyében (1861–1867)

A radikális közösség — mely 1859—60-ban elég nagy létszámra duzzadt — 1861-ben úgyszólván állandóan fogyatkozott. Itt negyvennyolc elszánt „bajnokait" és a polgári gondolkodás új generációját találjuk meg, olyan személyeket, mint Kozma Imre képviselő, dr. Kovács Pál orvos-író, Ziska József ügyvéd, Krisztinkovich Ede ügyvéd, Ráth Károly történész-levéltáros és Szilvásy Márton újságíró. Győr megyében nem volt számottevő erőt képviselő konzervatív réteg az alkotmányos időszakban; közéleti és hivatali tekintélyükkel azonban befolyásolták az események alakulását. Rimély Mihály pannonhalmi főapát az egyetlen személy, aki aulikus, ókonzervatív magatartásával ellenségesen nézte a megyei közgyűlés „kicsapongásait". 1860 decemberében Zichy főispánt is arra szólította fel a főapát, hogy következetesen tartsa be a főispáni utasításokat, ne engedje meg a liberalizmus szellemének érvényesülését a megyében. Simor János megyés püspök, a későbbi hercegprímás az uralkodó és a nemzet kiegyezésén fáradozott, mindkét oldalon a kompromisszumokat képviselte. Gr. Zichy Ferrárisz (Félix) Bódog főispán Széchenyi „eszmeköréhez" tartozó arisztokrata, aki nézeteiben alig különbözött a liberális jobbszárnytól. Deáky Zsigmond címzetes püspök, a győri jogakadémia volt főigazgatója pedig maga volt a lojalitás megtestesítője; gondolkodását az 1847-es országgyűlés szelleme motiválta, erősen hazafias, nemzeti álláspontról. Egyikük sem tűrte el a király és a Habsburg-ház iránti radikális támadásokat. A nemzet törvényes jogainak visszaszerzését toleránsán kezelték, sőt támogatták annak konzervatív megoldását. Rimélyt kivéve az önkényuralom tapasztalt formáit elítélték. 1861. november 8-án a városi tisztikar, november 9-én pedig a megyei tisztikar nyújtotta be lemondását a főispánnak. Ekkor mindenki a legteljesebb mértékben, egyöntetűen azonosult Lippay Sándor október 24-i megyei közgyűlésen bejelentett és elfogadott felhívásával: „.. .kik a bekövetkezhető változás alatt megyei hivatalt vállalnak... hazaárulónak nyilváníttatnak".

9 A nagy elszántság azonban nem bénította meg a liberális tudatot. A Győrre jellemző többsíkú érdeklődés és az újra fogékonyság polgári szelleme nem aludt ki, a jövőt latolgatva nyitottan fogadtak minden hazai és külföldi eseményről szóló információt. Xántus János, a „tudós természetbúvár hazánkfia" éppen ekkor, november 18-án érkezett Győrbe édesanyja és testvére (Xántus Gyula) meglátogatására. A Xántus-ház valóságos politikai menedékhely lett, ahol felelevenedtek az 1848-as dicső napok, s hosszú, éjszakákba nyúló viták alakultak ki Xántusnak az „Új-Világ"ról szóló beszámolói felett. Zichy november 26-án, „saját kérelme folytán főispáni méltóságából... fölmentetett" — a tolnai és a torontáli főispánnal együtt. Pálffy, az új helytartó azonnal kinevezte a kancellárián „eldugott", korábban erélytelennek hitt Balogh Kornélt Győr megyei főispánnak, aki december 3-án átvette hivatalát.

10 Ezzel lezárult Győrött az 1860-61-es alkotmányjogi küzdelem, olyan politikai, közjogi és morális erőt mutatva fel, amellyel Bécsben csak az önkényuralom újabb formáját tudták szembeállítani. A municipiális élet szétesése 1861. december 3-a után a győri politikai küzdőtér újólag elcsendesedett, sok tekintetben emlékeztetett az 1850-es év önkényuralom sújtotta kezdeti időszakához. Volt azonban egy lényegbevágó különbség: 1850-ben az alkotmányos és a forradalmi erők a politikai és katonai vereség okozta megaláztatásban keserű fájdalommal, teljesen „lefegyverzett" állapotban álltak az önkény előtt, 1862-ben nem volt igazán vereségtudat, inkább sajnálat, el212