Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Kücsán J.: Kosárfonás Ágfalván
ték a szükséges fák, bokrok lelőhelyét. Vidékünkön a kosarak legfontosabb alkotórésze a mogyorófából hasított „szijács" (lapos, 80—120 cm hosszú, 5—7 mm széles hajlékony vesszőforgács), amihez a vesszőt mindig télen vagy kora tavasszal kellett szedni, amíg a fa , ,még nincs lében". (Kis mennyiségben használtak szelídgesztenyét is, abból hasították a kosárfenék széles, erős szijácsait.) Nem volt mindegy az sem, hogy hol szedik a 20—30 mm átmérőjű, 150—180 cm hosszú vesszőt. A célnak legjobban megfelelő a sűrű, magas lomberdőben, száraz, köves háton nőtt mogyoró volt, mert az vékony, szívós évgyűrűket növesztett, s a fény felé törekedve egyenes, hosszú, oldalág nélküli hajtásai voltak. Mint kiderült ez azért fontos, mert a fonat anyagául szolgáló szijácsot a lehántolt mogyoróvesszőből hasították, évgyűrűnként lefejtve annak fás részét. Minél kevesebb volt benne az ághely, minél magasabb, egyenletesebb növésű volt tehát a vessző, annál hosszabb szijácsot lehetett róla lefejteni. A lehántott egy évgyűrűnyi vastag vályúszerű hasítékot ezután éles késsel simára faragták, mintegy 1—1,5 mm vastag, 5—10 mm széles csíkot formálva ki belőle. Az erősebbeket a bordázatban, a vékonyabb csíkokat a befűző-szálak között használták fel. A kosár tartását egy hárompontos merev váz adja meg, mely a hátrész 40 cm hosszú alsó keresztfájából és a benne patkó alakban rögzített mogyoróvesszőből, illetve az ellenkező oldalon ezektől 35 centiméternyire egy félhengeresre faragott, függőleges állású keményfa oszlopból áll, melynek egyetlen meghagyott ága az alsó keresztfába van csapolva. Ugyancsak az alsó keresztfába rögzítik azt a hat erős mogyoróhasítékot, melyek a kosár fenekének szilárdságát adja (9. ábra) 3c . A váz befonását az álló helyzetű kosár jobb oldalán kezdték el, s a rögzített fenékbordák közé (melyek száma a hátsó oszlop ágával együtt 7 szál) 18—20 szélesebb-keskenyebb hasítékot fűztek be ügyelve rá, hogy a széles, gesztenyefából hasított szijácsok mindig a hátsó oszlop rögzítő ága fölött fussanak a nagyobb szilárdság érdekében (10. ábra). A széles szálakat (8—9 db) mindig olyan hosszúra szabták, hogy az oldalakba is befonva — lekeskenyítve ugyan, de — a kosár pereméig felérjenek. A fenéklap elkészülte után lehetett az oldalakat növeszteni, formát adni a kosárnak. A hátoldal maradt sima, hogy kényelmesebb legyen a szállítás, három oldalát pedig enyhén öblösítve 10 sor befűzése után kezdték függőlegesre formázni. A külső sarkokhoz 2—2 plusz állóvesszőt befűzve adták meg a sarkok görbületét. A függőleges oldalakba 40—50 sort fűztek, így érték el a , ,szokásos" magasságot, ami egyben 33—40 centiméteres belső mélységet jelentett. A kosár szájának kerekded felső peremét két vesszőből alakították ki. A belső vastagabb, a külső vékonyabb volt, a kettő közé fogták be a függőleges a vékony szíjáccsal átkötve egymáshoz préselték a szemben fekvő vesszőket. (11—12. ábra) A körbecsavart keskeny szíjácsszalagot egy hegyes szúrókés segítségével a függőleges szálakon átfúrva vezették, ami a kosár oldalfonata és a perem között szilárd kötést biztosított. A két vesszőből készült, az oldalfonatokhoz ,,levarrt" perem, melynek vesszői közé még a függőleges oszlopot is befoglalták különlegesen erős, merev tartást adott a kosárnak. A fonatok elkészítése után tették rá a kosárra a többszörösen összehajtogatott vastag vászonból varrt vállpántot, melynek felső végeit a patkó alakú kengyelhez rögzítették, alsó végeit pedig a keresztfába akasztották be. . Az elkészült kosarat valamely szellős helyen egy rossz pokróccal letakarták s alatta kénlapot gyújtottak meg, hogy a kénes füst kifehérítse, egyöntetűvé tegye a különféle árnyalatú vesszők színét, csínt adva ezzel is a készítménynek. A kosár készítéséhez szükséges időt a munkafolyamat rekonstruálásának alkalmával nem tudtuk reálisan mérni. A munkatempó eleve a filmforgatás igényeihez igazodott, s az egyet58
