Arrabona - Múzeumi közlemények 22-23. (Győr, 1986)
Kücsán J.: Kosárfonás Ágfalván
len példányban készülő kosarat időnként félre is kellett tenni, mert egyes részeinek száradni, más részeinek nyirkosodni, puhulni kellett. De megítélésünk szerint, amit a készítő véleménye is alátámaszt — megfelelő mennyiségű, jól előkészített anyag birtokában, egyszerre több, különböző készültségi fázisokban lévő kosarakon dolgozva egy gyakorlott kosárkötő átlag két napi munkát szánt egy-egy darab elkészítésére 4 . (Hangsúlyozom, az alapanyag előkészítése nélkül.) Kérdésünkre, hogy mennyibe került egykor egy-egy ilyen kosár, már nem kaptunk biztos választ. A most készült példányt 500 forintért vásárolta meg a múzeum, ami 1983-ban kb. két napi napszámbérnek felelt meg. Valószínű, hogy az ipar fénykorában is ilyen áron keltek el az egyes darabok. Érdemesnek tartjuk még megjegyezni, hogy a kosár készítésének nagy sikere volt utcahosszat — már csak a filmfelvétel miatt is. A kíváncsiskodó szomszédok közül többen, látva a kiveszettnek hitt iparág feltámasztását, nyomban rendeltek is a mesternél egy új kosarat, vagy régi, szakadt kosarukat hozták javíttatási szándékkal. Az akkor és ott elhangzott nyilatkozatok szerint erre a kosártípusra még ma is szükség lenne bizonyos esetekben, ha nem is a nagyobb távolságokra történő teherszállításnál, mint egykor. Kacsán József