Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)

Timaffy L.: Kisalföldi kocsik, szekerek

akik nem a háznál csépeltek, hanem a falu szélén „közös szírűbe takarultak", s ott álltak a szalmakazlaik. Aratáshoz a köteleket, szerszámokat kocsival vitték ki a falutól messzebb eső földekre. Ezeket berakták a kocsiba, maguk felültek a deszkákra, a farába pedig a hátsó saroglyához a kendőbe kötött élelmet és a vataléban vagy a bugyogakorsóban vizet raktak. Takaruláskor voltak a kocsik legjobban igénybe véve. Ekkor is vendégoldalt kötöttek föl a kocsira, de most már karfával együtt. A karfa a vendégoldal két szálfájának keresztbe rakott két farúdja volt. Két vájatot faragtak rá, az egyik, a belső, a kocsi oldalfájára feküdt, a külsőre pedig a vendégoldal. A Szigetközben gúzzsal kötötték össze őket. A győri síkságon a vendégoldalt és a karfát karfaszeg tartotta össze. Rábaközben pedig legtöbbször szabadon használták a karfát, nem kötötték meg a vendégoldalhoz. Kifelé menet a kocsifenékbe fektették, rakodás előtt rakták csak rá a kocsioldalra keresztben elöl és hátul a vendégoldal alá s így támasztották ki vele. A kévéket először a kocsi oldalához állogatták, majd a fenekébe fektették, s mikor megtelt, akkor „kieregették" a kévét a vendégoldalra, mindig tővel kifelé, kalásszal befelé. Nagy szakértelem kellett a kocsi jó megrakásához. Azt tartották jó kocsisnak, aki minél egyenesebben és minél magasabbra tudta megrakni a kocsit úgy, hogy le sem kellett kötni, mert egyensúlyban volt és nem borult fel. Azért legtöbbször biztonság kedvéért a kévéskocsit is leszorították nyomórúddal és rudazókötéllel ugyanúgy, mint a szénás vagy szalmás rakományt. Rábaközben azok a gazdák, akiknek külön nagykocsijuk nem volt, száraz időben nyújtott kocsival takarultak. A kocsi nyújtóját megnyújtották és pótoldalakat raktak fel. így többet rakodhattak a kiskocsira és hamarabb végezhettek a takarulással. Cséplésnél a kocsikat gabonahordásra használták fel. A gabonát zsákokban rakták a kocsira. Rendszerint tizenkét zsák gabona volt egy forduló, míg a 13. zsákban mindig az qcsú volt. Zsákokkal kétféleképpen rakták meg a kocsit. Egyik mód szerint a zsákokból kalitkát raktak úgy, hogy a zsákokat először a kocsi fenekébe fektették, majd erre keresztbe rakták a másik sort. Erre ismét a kocsi hosszában fektették le a zsákokat, majd újra keresztben a következőt, amíg meg nem telt. A másik forma szerint a zsákokat először nekitámasztották állva az oldalaknak. A közüket fektetve rakták meg zsákokkal, amíg az állók magasságát el nem érték. A nagykocsikra — főképp az uradalmakban — az álló zsákok hegyé még fektettek egy sort, esetleg keresztben még egyet, de akkor négy ökröt vagy négy lovat fogtak eléje. Az őszi terménybetakarítás ugyancsak sok munkát adott a kocsiknak. A kukoricát, répát saroglyás kocsin oldalmagasítóval hordták haza. A kocsi elejére subert tettek fel, hogy a termény elöl ki ne potyoghasson. Ezután megrakták a kocsit oldalmagasságig. A megtelt kocsira tették fel az oldalmagasító deszkákat úgy, hogy a lőcsfejnek támasztották és a rárakott termény tartotta súlyánál fogva. Répahordáskor a hátsó saroglyát zsákruhával takarták ]e, hogy a répa a zápok között ki ne potyoghasson. Kukoricahordáskor pedig kukoricaszárral tömték" ki a saroglyát ugyanezért. Szigetközben a káposztát is oldalmagasítóval hordták haza, vagy egyenesen az állomásra bevagonírozták. A kunszigetiek pedig híres zöldségüket kis kévékbe, az ún. pétlikbe kötötték és ezekkel rakták meg szépen a kocsijukat. A krumplit mindenütt zsákokban hordták haza, csak elvétve ömlesztve, s a krumplis zsákokkal ugyanúgy rakták meg a kocsit, mint a gabonásokkal. 140