Arrabona - Múzeumi közlemények 21. (Győr, 1979)
Holló L.–Verő J.: Geofizikai mérések a magyarfalva–kányaszurdoki vaskohóknál
GEOFIZIKAI MÉRÉSEK A MAGYARFALVA-KÁNYASZURDOK— I VASKOHÓKNÁL Az MTA Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézete dr. Gömöri Jánossal, a soproni Liszt Ferenc Múzeum régészével együttműködve geoelektromos ellenállásméréseket végzett a Magyarfalva melletti Kányaszurdok végénél talált salakhulladékos területen. A mérések célja egyrészt az volt, hogy megvizsgáljuk ilyen módszerek alkalmazhatóságát az adott körülmények között, másrészt, ha erre lehetőség mutatkozik, az olvasztókemence maradványait akartuk kimutatni. A geoelektromos fajlagos ellenállásmérés lényege az, hogy két elektródán (AB) keresztül áramot vezetünk a földbe, és közöttük meghatározott helyen levő MN mérőelektródákkal mérjük a feszültségkülönbséget. Ez az érték annál mélyebben fekvő rétegek elektromos ellenállásáról ad felvilágosítást, minél nagyobb az AB távolság (az ún. behatolási mélység kb. az AB távolság fele). A méréseket vagy egy pontban az AB távolság változtatásával (szondázás), vagy az egész mérőrendszer szelvény menti mozgatásával végezzük. A mérések helyszínén erózióból származó homokos-löszös talajban találták a salakot, a felszínen és alatta mintegy félméteres mélységig. Néhány geoelektromos szondázást végeztünk az I. szelvény mentén mintegy 6 m-es behatolási mélységig (12 m-es elektróda, ún. AB távolságig) az előforduló rétegek ellenállásának meghatározása céljából (1. ábra). Ezek eredménye szerint a felső 0,75—1,3 m vastag réteg elektromos ellenállása nagyobb, 300— 2700 ohmm körüli, az alsó rétegé kisebb, 50—100 ohmm. Ebben a felső rétegben az ellenállások jelentősen különböznek, a mért pontok közül (a 2. ábrán az I. szelvény pontjai; a 6. pont az ábrázolt terület határán túl) a 3. és 6. pontnál 1000 ohmm feletti, a többinél 300—700 ohmm-es értékeket számítottunk. Mivel a területen egyidejűleg ásatás is folyt, meg lehetett állapítani, hogy az 1., 2., 4. pont esetében a kisebb felszínközeli fajlagos ellenállású terület egyúttal a salak előfordulási helye is; az 5. pontról ez nem teljesen egyértelmű, ott már esetleg a talaj ellenállásának megváltozásáról lehet szó. A nagy felszíni ellenállással jellemezhető pontok környékén salak nem fordult elő. Ezeknek a tapasztalatoknak a birtokában rögzített, 4,5 m-es AB-vel, Wennerelrendezésben néhány szelvényt mértünk a területen. Az I. és II. szelvény a két salak-előfordulást metszette át (2., 3. ábra). A salak-előfordulások helyén 200— 300 ohmm-es értékeket mértünk, a köztük levő salakmentes területen 400—600 ohmm-t. A szelvény a patak közelében végződött, az I. szelvény 5. pontján áthaladva. Itt valószínűleg már a talaj felső rétegének ellenállása salak nélkül is kisebb. A patakhoz közelebb, az I. és II. szelvényre merőlegesen mért III. szelvény 109
