Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Környei A.: Zsitvay Lajos frontnaplója

gúnyos megjegyzésekkel fogadtak bennünket. Nem kell elszaladni, hanem itt kell maradni, mondották. Az ütegbe visszaérve tudtam meg, hogy tulajdonképpen nem is kellett volna elmennünk. Az áttörés ugyan megtörtént, de előttünk a német gyalogság és a 18 ások nem mentek hátra és mikor az orosz az áttört résen előre jött, a németek gépfegyverrel és ágyúval oldalba valamint hátba fogták őket. Meg is állították a muszkát, de a mi első vonalunkban maradtak, a mieink meg a harmadikban vannak. Mindamellett szégyelni kell magunkat. A német üteg ottmaradt és kartáccsal lőtt, a mi ütegünk meg hátra ment és a németek küldték vissza az állásba. Este 23 18 as honvéd jött hozzánk vacsorára, kik egész nap el voltak bújva a két orosz rajvonal között. Este, mikor sötét lett, kiszöktek, átmentek a német rajvonalba és onnan jöttek vissza. Magukkal hozták a már leszerelt gépfegyvert és a szereléküket is. Elbeszélgettem velük, ő tőlük tudtam meg, hogy mikor jobbról a muszkák áttörtek, őket és a 13 asokat hátba támadták és a 2 ezredet majdnem egészen bekerítették. Nagy a veszteség, 2 ágyú a mi ezredünkből, a 6 üteg, 20 N. 60 géppuska és vagy 2000 ember.

50 Aug. 21. Reggel az ezredhez. Ebéd húsleves. Ebéd után az eleség vonathoz lovagoltam. De mivel a névjegyzéket a főszámvevő elvitte zsoldfizetés végett, nem tudtam a dolgot elintézni. Visszafelé jövet utat akartam spórolni és nekivágtam a mezőségnek.

57 Mikor a Wojmicza községtől északra húzódó védelmi vonalon és drótakadályokon átvergődtem, a talaj kezdett süppedékes lenni. Egy kissé odább lovagolva észrevettem, hogy egy átjáró van fagalyakból készítve. Lóról szállva neki vágtam az átjárónak. Mikor a közepére értem, lovam rálépett a lábamra és elestem, és úgy én, mint a ló derékig a mocsárba süppedtünk. Nagynehezen kivergődtem és a ló is fölugrott és tovább mentünk, mikor a ló még mélyebbre süppedt. Rettenetes ijedtség fogott el, különösen mikor a lovat láttam, hogy féloldal dől és elnyúzkodik. Ijedtemben elkezdtem kiabálni a sapkámat lengetni, de segítséget nem láttam sehol sem. Borzasztó érzés fogott el, elpusztulni hagyni a szegény lovat, mert én csak valahogyan kimásztam volna a mocsárból. Végső kétségbeesésemben a lovam nyakát átkarolva fohászt küldtem a jó Istenhez és elkezdtem a ló első lábait szilárdabb talajra fektetni. Mikor a ló érezte. hogy lábai szilárd talajon nyugosznak, egy hirtelen ugrással kiemelte magát és gyors lépésiben szerencsésen elérte a kis hidat, melyen túl már a mezőség terült el. Én ezt látva nem törődtem a derékig, némely helyen hónaljig érő bűzös szagú mocsárral, és kigázoltam. Lovam a mezőn jó kedvvel legelészett akkor már. Hálát adva a jó Istennek, elkezdtem a csutakolást. Hogyan néztem ki a lovammal együtt? Akár csak a kémény seprő, olyan feketék voltunk és amellett persze csurom víz. Mikor a csutakolással készen voltam indultam hazafelé. Mire hazatértem, a lovon már semmi sem látszott meg, csak egy kis horzsolás a lábán, hanem az én arcomról azonnal észrevették, hogy meghenteregtem valahol, de persze nem dicsekedtem el ezen majdnem végzetes hibámmal. Vacsora után és posta kiosztás után lefeküdtem, mikor jött a hír, hogy Stephan Elek szkv. a 14. honv.gy.ezr. parságnál gyal. golyótól megsebesült. 56 Erről a veszteségről a hadijelentés nem emlékezik meg. 57 Gubinból (a térképen: 37.), az ezred gazdasági hivatalából jön. 294