Arrabona - Múzeumi közlemények 18. (Győr, 1976)

Lengyel Á.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (VII.9

vizmusnak és a germanizmusnak a harca ez és senki másé. Nem a szerbkérdés és a szarajevói embertelenség szülte meg ezt a mai világháborút, hanem annak a két hatalmas népfajnak az évezredes küzdelme, amelyet orosz és német néven ismer a világtörténelem. — Minden szabadságszerető embernek tehát kötelessége, hogy ebből a történelmi élethalálharcból kivegye a maga részét és megtegye a kötelességét. Támogatni kell a hadsereget, a harcoló katonákat úgy anyagilag, mint erkölcsileg, hogy a győzelem biztos legyen!"

2 Korántse gondoljuk azonban, hogy az MSZDP hivatalos lapja, a Népszava mentesült a sovinizmus hullámainak ilyenfajta betöréseitől. Az a sajtóorgánum, amely korábban még határozottan ellenezte egy háborús konfliktus kitörését, július 29-i számában még arra hívta fel a munkásságot, hogy ügyesen és diplomatikusan alkalmazkodjék a háborús viszonyokhoz, tartsa fenn szervezeteit, mert ha ezek legyengülnének, a munkásosztály a jövendőjéről mondana le, ne feledkezzék meg újságjáról, mivel az az éltető eleme, öt nappal később már jogosultnak minősítette a cárizmus elleni háborút, augusztus hó utolsó napján megjelent számában pedig már a következőket adta olvasóinak tudomására: „A mi háborúnknak, amely az orosz cárizmus és vazallusai ellen folyik, nagy történelmi eszméje és gondolata van. Ennek az eszmének történelmi ihlete harcol ebben a pillanatban a lengyelországi és galíciai harctereken. Ágyúk dörgése, gépfegyverek ropogása, mannlicherek tüzelése, lovas támadások és szuronyrohamok a vér és vas nyelvén próbálják meg ezekben a napokban végrehajtani az egész európai demokrácia régi évtizedes politikai végrendeletét: az orosz cárizmus megtörését és széttiprását."

3 A szocialista hazai sajtónak ez a hangja túlment azokon a kereteken, amelyeknek betartását a pártvezetőség szükségesnek vélte a betiltás elkerülése érdekében. Állásfoglalása arra mutatott, hogy a német és az osztrák szociáldemokrata pártok mintájára feladta az internacionalizmus elveit, nemzeti-liberális munkáspárttá vedlett át abban a reményben, hogy ilyen magatartásával netán biztosítani tudja a háborús magyar kormányzattal való együttműködését, sőt, esetleg az általános titkos választójog még mindig remélt megvalósítása terén is eredményeket tud majd elérni. Hogy ez a politikai számítgatás mennyire téves volt, azt a további fejlemények teljes mértékben igazolták, de annyi bizonyos, hogy a megalkuvásokra hajló, opportunista pártvezetés ezáltal lefékezte a munkástömegek osztályharcos fellépéseit, sajtójának hangját pedig annyira megváltoztatta, hogy követelései az élelmiszerek hatósági ármegállapítására, illetve általában a növekvő drágulás megakadályozására korlátozódtak. A kezdeti harctéri sikerek ellenére jelentkező és egyre fokozódó bajokat, problémákat ugyanis mégsem lehetett elhallgatni. Még a továbbra is erősen kardcsörtető hangvételű győri Népakarat is feltette a kérdést „Szemle" című rovatában, hogy vajon „Mi lesz Győrött a munkanélküliséggel?" — Fejtegetései során többek között az alábbiakat közölte: „A munkások tízezrével csatangolnak az utcákon, s amerre csak tekintünk, nem látunk mást, csak kiéhezett és kétségbeesett embereket. Győrött is nagy arányokat öltött a háború kitörése óta a munkanélküliség, ... itt is kiáltoz a nyomor, az éhség és a szenvedés. — A helyzet sokkal komolyabb, szánalmasabb és ijesztőbb, semmint azt sokan hiszik és elképzelik. — Gondoskodni kellene a városnak arról, hogy szük2 Uo., (1914) 32. sz. 3 MMTVD IV. köt. B. Budapest, 1969. 34. 240