Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Lengyel A.: Adalékok a győri munkásmozgalmak történetéhez (VI.)

Volt azonban ennek a népgyűlésnek még egy mellékzöngéje, amely eléggé nagy hullámokat vert fel itt helyben. Pelczéder Ágoston ugyanis felszólalásában Barsi Józsefet említette, mint „az egyetlen embert", aki ezt a választást Győrött helyesli. Ez a kijelentés persze szónoki túlzás volt, bár nem egészen alaptalanul hangzott el. A Népakarat felelős szerkesztője ugyanis igen lagymatag hangú cikket írt „Szemle" című rovatában Tisza díszpolgárságáról, s ez a magatartás felháborította a megyeszékhelyen, de az MSZDP központi vezetőségében is azokat a mozgalmi embereket, akik a tömegsztrájk lefújásával, illetve a megalkuvás politikájával sem értettek egyet. Barsi azután néhány nap múlva „Tüntetés a Népakarat mellett" című cikkében igyekezett magyarázatot adni, de érvelései korántsem tudták a kedélyeket lecsillapítani, még kevésbé a helyi munkásmozgalmak irányítóit meggyőzni. Fejtegetései során ugyanis többek közt az alábbiakat írta válasznak szánt cikkében: „Mindentől eltekintve, kinek árt és kinek használ gr. Tisza Istvánnak alTíszpolgársága? Azt hiszem, hogy nem árt és nem használ az országnak sem, Győrnek sem, a Népakaratnak és a Barsinak sem, meg Pelczéder Ágoston úrnak sem. Győr városának talán inkább még használ, mint árt. Egy fejlődésnek induló városra nézve nem közömbös dolog az, hogy milyen szolidáris viszonyban van az államhatalommal és a kormánnyal, mert minden percben és minden pillanatban rá van a kormányra utalva, szorulva. — Győr városának nem a hitvány, erkölcstelen és minden komolyságot nélkülöző politikára van szüksége, hanem harminc gyárra és 20 ezerrel több munkásra."

18 Ezek a megállapítások természetesen nagyon is sántítottak, és ismét csak arról tanúskodtak, hogy az MSZDP keretein belül, illetve egyes frakciók között milyen ellentétes felfogások uralkodtak, milyen személyeskedési viták folytak, még akkor is, ha egyesek közülük — mint Barsi is — már pártonkívülieknek tekintették magukat. Időközben az egyre nehezebbé váló életkörülmények, az áremelkedések és az újabb válságjelek adtak tápot a mozgalmi élet fellángolásainak. A krízis fokozódását senki sem tagadhatta le, a munkásság pedig a saját bőrén érezte a kapitalista túltermelés következményeit, amelyekről már 1913 elején így írtak a szaklapok: „Gyáraink már a minimumra redukálták munkásaik számát. Nincs megrendelés, nincs vevő, több gyár már csak a belső irodai személyzetet tartotta meg. Itt a pangás!"

19 Valóban ez volt a helyzet több üzemben Győrött is, s ezért a szervezett szociáldemokrata munkásság egymás után tartotta meg tiltakozó gyűléseit a város különböző kerületeiben. — Szeptember hó 26-án a révfalui Kraffel-féle vendéglőben, 27-én a nádorvárosi Szentmihályi-féle és ugyanazon a napon este a győrszigeti Fleischmann-féle vendéglőkben gyűlt össze, hogy tiltakozzék a kormány gazdasági vonalvezetése és tehetetlensége ellen. A napirendi pont mindenütt azonos volt: „A gazdasági válság és a munkanélküliség". — Az egykorú rendőrhatósági jelentés e gyűlésekkel kapcsolatban az alábbiakat közölte: „A gyűlések mindegyikén mintegy 50'—60 főnyi közönség jelent meg. A napirendet mindhárom helyen Rudas Sándor győri párttitkár ismertette, a budapesti központban litografált jegyzetek alapján. Beszédének gondolatmenete a következő volt: A gyűlés egybehívásának oka a munkanélküliség. A dolgozni akarókat meg kell védelmeznie a kormánynak és a hatóságoknak, de ezzel Magyarországon nem törődnek. A bérminimumot is törvényes úton kellene szabályozni, mert a raktárra dolgozással előidézik a termelők a munkanélküliséget, s ezt a hely18 Na (1913) 38. sz. 19 Berend T. I.—Ránki Gy., Magyarország gyáripara. (1910—1914.) Bp. 1955. 358. 303