Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)

Balázs P.: A céhrendszer problémái Győrött a XIX. század első felében

A fentebb ismertetett s nyilván többségükben a gyakorlatban már alkalmazott szabályok a legények teljes kiszolgáltatottságát jelentették. Hasonló rendszabályok más céhekben is érvényben lehettek: a molnároknál például csak 1844ben törölték el azt a régi céhszabályt, hogy a gazdájukat elhagyó legények mesterségüket a céhben többé egyáltalán nem folytathatják.

63 A legények egy része ideje jelentős részében a maga hasznára dolgozhatott, igaz, hogy bére ez esetben szinte csak jelképes volt (például a csizmadiáknál heti 4 váltógaras). A mesterek közül viszont sokan már egyáltalán nem dolgoztak műhelyükben, hanem kertjük vagy szőlejük művelésével töltötték idejüket.

64 Az inaséveket az ötvösöknél a XVIII. század első felében még apród-időszaknak nevezték, de a XIX. század első felében az inast már nem úgy tekintették, mint leendő mestert, hanem mint a ház szolgáját, s így ideje nagyobbik részét is nem a leendő mesterségével összefüggő feladatok, hanem különféle házi teendők foglalták le.

65 A velük való bánásmód is nemegyszer embertelen volt. Francsics Károly borbélylegény maga mondja el naplójában, miként verte félholtra a kis inasgyereket, aki megtagadta, hogy aznap második pár csizmáját is kitisztítsa. A szerencsétlen gyereket — a műhely ajtaját feltörve — a járókelők mentették ki a kezei közül. De ezzel a szülei győrszigeti lakására visszaszökött kis inas kálváriája még nem ért véget. Városi hajdú hozta vissza a műhelybe, majd miután bátran kijelentette, hogy az őt durván bántalmazó legény mellett nem hajlandó tovább inaskodni, a városházára kísérték, ahol hat korbácsütéssel megcsapatott; tudja meg „mit tesz szegődött inasnak elszökni".

66 De nem sokkal volt jobb dolguk az inasoknak a kötelező hittanórán sem, amelyet 1847-ben Tóth Antal városkáplán tartott részükre. A káplán minden hittanóráján ugyanis részt vett egy városi hajdú is, s ha az inas a káplán kérdésére rosszul felelt, a hajdú korbácsával végighúzott a hátán, vagy legalábbis üstökön ragadta és jól megrázta. Az a szerencsétlen inasgyerek pedig, aki egyszer hittanóra alatt eltávozott a templomból, a káplán parancsára a városházán 12 korbácsütést kapott.

67 Csoda-e, ha a kizsákmányolt, perspektívátlan proletártömeg — akárcsak Pesten — Győrött is tömegbázisa lett az 1848-as forradalmi megmozdulásoknak?

68 Mindezen korlátok és belső ellentmondások dacára a győri céhesipar hazai műiparunkban előkelő helyet vívott ki magának, s joggal írhatta 1845-ben Vahot Imre, hogy e város „ügyes kézművesei munkáit és a honi ipar körül szerzett érdemeit a fővárosiak is méltányolva ismerik".

69 Ennek a hazai viszonylatban fejlett kézműiparnak reprezentatív megnyilvánulása volt az 1846 júniusában rendezett győri iparműkiállítás, amelynek megtekintése után Kossuth Lajos is meghatódottan adott kifejezést elismerésének: „Ez a kiállítás, minőt Győrött nem is remélt, csak örömet okozhat minden jó magyarnak .. ."

70 63 Pesti Hírlap 1844. szept. 15-i (387.) sz. Törvényhatósági dolgok. Győr. 64 Hazánk. 1848. jan. 22-i (164.) számtól a febr. 5-i (170.) számig. Vázlatok az ipar történetéből. („H" aláírással.) 65 Uo. 66 Vörös K., Egy borbélylegény napjai Győrött 1823-ban. (Arrabona 4. Győr, 1962.) 157—170. 67 Ecker János naplója. (Kisfaludy Károly Könyvtár Füzetei, Győr, 1973.) 50. — A hatalmaskodó káplánnak 1848. március végén távoznia kellett a városból. Uo. 66. 68 A kérdésről országosan Mérei i. m. 389. 69 Vahot Imre, Üti élmények .(Pesti Divatlap, 1845.) 1261—1264. 70 A győri kiállításról Balázs P., Az első győri iparmúkiállítás 1846-ban. (Arrabona 5. Győr, 1963.) 249—280. Ugyanott adatok találhatók az iparosok számának alakulására is. 290