Arrabona - Múzeumi közlemények 17. (Győr, 1975)
Timaffy L.: Családi közösségtől a szocialista közösségig. II.
jével, hamuval együtt törték fel a földet, beszántották trágyának. A réttörés sem volt könnyebb munka. Rábacsécsényi családunk így emlékszik vissza rá: „Ez volt a legnehezebb szántás. Egy pár ökör nem is bírta, négy, sokszor hat ökröt is kellett az eke elé fogni. Űgy segítettek össze a családok. De a felszántott rét sem adta meg könnyen magát. Évekig visszajárt a vetésekbe. Hiába irtottuk kapával, minden évben tarlóégetéssel, a nádtő, sás, káka mégis mindig újranőtt a vetés között." A termelésbe fogott új területeken új növényeket termesztettek. Elsősorban takarmányokat, hiszen a nyomásos gazdálkodás megszűnésének üzemi öszszefüggései megváltoztatták az állattartás régi módját is: az állatok istállóba és takarmányra szorultak. A pillangósok termesztése mellett megnőtt a kukorica, burgonya, takarmányrépa vetésterülete, de a búzáé, árpáé is, mert a gabonát már eladásra is termelték. Viszont megcsökkent a len, kender területe. A régi kendereskertek, káposztáskertek helyén a szántóföldi kertészkedés terjeszkedett. Belépett később a cukorrépa is a termesztett növények sorába. Először csak a gabona-kapás, kettes forgó honosodott meg, később fejlődött hármas, majd négyes forgóvá a takarmány- és ipari növényekkel, a közelben kifejlődött gyáripar nyersanyagszükségletének szorgalmazó hatására. Korszerűsödött a talajművelés. A régi fatengelyes ekéket felváltotta a vidacseke, majd a vaseke. Kunszigeti családunk már a tarlót is szántotta, és a régi körbeszántás helyett a széjjel- és összeszántást alkalmazta. Elterjedt a vasfogas használata, bár a tüskeboronát magtakarásra még sokáig felhasználták. Ugyancsak általános lett a henger használata is. Igen fontos változás a rendszeres trágyázás elterjedése volt. Legrégibb módjára úgy emlékeznek vissza, hogy aratáskor magas tarlót hagytak, erre erdei almot, avart hordtak és beszántották. Csak lassan szoktak az állatok az istállózásra, és ennek arányában terjedt az istállótrágya felhasználása. Cikolaszigeti családunkban még régi babonaságra is emlékeznek a trágyázással kapcsolatban: Csak holdtölte felé volt szabad a trágyát kihordani és beszántani, mert csökkenő holdkor vagy újholdkor terített trágya a holddal együtt erejét veszti. A gyáripar termelésének térhódításával megjelentek a vetőgépek és kiszorították a kézzel vetést. A szétkülönült családtagok újra összefogtak és közös erővel vetettek, hiszen nem volt még mindegyiknek külön vetőgépe. Az elvetett magot boronával, hengerrel takarták be. Egyre nagyobb gondot fordítottak a kikelt növények gondozására. Madárijesztőkkel óvták az éhes madaraktól. Ha jégpáncél képződött rajta, állatokkal járatták meg. A korai fagyok ellen pedig füstöléssel védekeztek, vagy szalmát, pelyvát szórtak rá. A konkolyozás, aszatolás, fejezés munkáját is együtt végezték a régi nagycsalád tagjai: sorban végigjárták egymás földjeit. A legnehezebb növényápolási munka az egyelés és a kapálás volt. A kapások vetésterületének megnövekedésével ez a munka eltartott kora tavasztól aratásig. Az aratást, cséplést is együtt, közös erővel, összefogva végezte a régi nagycsalád. Csak a nagygazdák tudtak aratókat, cséplőmunkásokat fogadni. Mindenütt kaszával arattak. Marokszedő, kévekötő járt a kaszás nyomában. Az összekötött kévéket keresztekbe, kepékbe hordták, s innen takarulták be cséplésre. A takarulás is közös erővel ment és külön szakértelmet követelt : a vendégoldallal, keresztfával felszerelt kocsik, szekerek megrakása, lekötése rudazókötéllel vagy nyomórúddal. A hazahordott gabonát asztagba rakták. A század első évtizedében terjedtek el a gőzerővel hajtott cséplőgépek vagy masinák. Társulások alakultak egy-egy gép beszerzésére, s a géphez szerződtek a kezelőmunkások. 263